Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hoki repíti a nőket az igazgatói székbe!

A magyar jégkorong sport történetében elsőként indít karrier-modellt a GE, a Magyar Jégkorong Szövetség és a Kanadai-Magyar Hokiklub. Az együttműködés célja, hogy a háromszoros magyar bajnok, nemzetközi EWHL-ben (Elite Women’s Hockey League) játszó válogatott női jégkorongozók a sportág európai élvonalába kerülhessenek, miközben már sportolói pályafutásuk alatt elkezdhetik építeni további pályafutásukat. A program a GE számára is előnyökkel jár, hiszen a vállalati kultúra és versenyképesség fejlesztéséhez aktívan hozzájárulnak a hokis lányok sportban szerzett értékei. Amennyiben a magyar karriermodell sikeres lesz, mintául szolgálhat külföldi női jégkorong-csapatoknak is.

Szükség van életpályamodellre a sportban is

A női jégkorong néhány éve még szinte ismeretlen fogalom volt Magyarországon, mára azonban komoly sikerekkel büszkélkedhet a szakág. A háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes Kanadai-Magyar Hokiklub női csapatát ugyanis már európai viszonylatban is a 10-15 legjobb női hokicsapat között tartják számon.

Női hokisok, Kép: sajtóanyag

Az együttes éremesélyes Európa harmadik legerősebb ligájában, az Elite Women’s Hockey League-ben és mivel a magyar válogatott tagjainak 80%-a a klub játékosa, a részvételükkel felálló válogatottnak csapatsportban van komoly esélye kijutni az olimpiára is.

- A kettős karrier modell révén a külföldi sportkarrierrel egyenértékű lehetőséget tudunk nyújtani sportolóinknak itthon is, így a jövőben nem kellene elmenniük más országokba, illetve hazatérhetnének az elmúlt években külföldön játszó légiósaink is. Óriási előny lenne más országok csapataival szemben, ha a válogatott, vagy legalábbis a játékosok nagy része egész évben együtt készülhetne a megmérettetésekre - mondta el dr. Kolbenheyer Zsuzsanna, a Magyar Jégkorongszövetség alelnöke és női szakágvezetője. - Azzal, hogy a hokis lányok versenyképes tudást és ismereteket szerezhetnek egy nemzetközi nagyvállalatnál, esélyt kapnak a sportolói pályafutásukhoz és időbeosztásukhoz jobban illeszkedő munkára, ezáltal anyagilag függetlenedhetnek családjuktól, így pedig sok tehetséget tarthatunk továbbra is a jégen – tette hozzá a szakágvezető, aki korábbi válogatott jégkorongozóként, családanyaként és a Nemzetközi Jégkorong Szövetség tanácsának tagjaként maga is példaként szolgálhat a fiataloknak a kettős karrierépítésben.

Így lesz szép a hasad, a lábad és a feneked
Minden férfi és nő álma, hogy a strandszezonra úgy nézzen ki, mintha rajzolták volna a testét. A Természetgyógyász Magazin egy remek súlyzós tornasort ajánl, amivel biztosan szép lehetsz! Persze, ez csak akkor hoz eredményt, ha becsülettel végigcsinálod! Én neked szurkolok, nem a súlyzónak!

A munka világára készíti fel a női hokisokat a GE

A GE Magyarország olyan képzési és tapasztalatszerzési lehetőségeket kínál a női jégkorongozóknak, amelyek mellett a játékosok eleget tehetnek jelenlegi élsportolói feladataiknak, a nagyvállalati környezetben megszerzett ismeretekkel és tudással pedig versenyképesebbé válnak a munkaerőpiacon. A program részeként a középiskolás hokis lányok tanácsadáson vehetnek részt, pályaorientációs beszélgetéseket folytathatnak, és fejleszthetik digitális ismereteiket, a 18 év felettiek pedig amellett, hogy elkészíthetik a sikeres felvételi beszélgetésekhez szükséges szakmai önéletrajzukat, próbainterjúkat végezhetnek, a GE munkatársainak mentorálásával úgynevezett „árnyék munkatársként” bepillantást nyerhetnek a társaság egy-egy alkalmazottjának munkájába és mindennapjaiba. A játékosok mindezeken kívül meghívást kapnak a vállalat szakmai rendezvényeire, workshop-jaira és nyílt napjaira.

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.