Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hol élsz, kedves Y generáció?

Még mindig megállíthatatlan a lakásárak emelkedése. A KSH statisztikái szerint Budapesten március végén átlagosan 700 ezer forinttal került többe egy ingatlan, mint 2016 decemberében. Tovább nyílik az olló a főváros és a vidéki települések között. A különbség mértékét jól mutatja, hogy míg egy budapesti fiatal átlagosan majd 18 millió forintért, addig községben élő kortársa 4,2 millió forintért juthat hozzá első ingatlanához.

A rendszerváltás óta eltelt évtizedek demográfiai változásai már a lakásvásárlási szokásokra is hatással vannak. A magyar anyák ma átlagosan 28-29 évesen hozzák világra első gyermeküket, a nagycsaládossá válás ideje a szülők késő harmincas éveire tehető. Az elmúlt évek intézkedéseinek hatása még nem ismert, de a várakozások szerint előbbre hozza a gyermekvállalást. A nagyobb lakások iránti keresletnövekedés ugyanakkor a 40-49 éves korosztály növekvő ingatlan-alapterület igényeinek köszönhető. Ők azok is, akik lakásvásárlásra a többet tudnak fordítani, átlagosan 24,6 millió forintot.

Kép: pexels

Ennél a korosztálynál jóval kompromisszumkészebb az Y-generáció. Közismert, hogy az alacsonyabb ár miatt ők részben a rosszabb állapotú, alacsonyabb árú, előnytelenebb lokációjú ingatlanok közül válogatnak, lehetőleg elérhető távolságra a nyüzsgő belvárostól. A különbség Budapest és vidék között azonban óriási: akár 13-14 millió forint is lehet a differencia a kis életkezdő lakások között.

Van 200 ezred? Ezt bérelhetsz rajta!
Míg Berlinben és a Budapesten akár háromszobás lakást is bérelhetsz 200 ezerért, addig Londoban ennyiért csak egy lyukat kaphatsz! Meglepő eredmények születtek, amikor a szakemberek azt kutatták, hogy havi 200 ezer forintért hol mit lehet bérelni? Az amerikai albérlet közvetítő portál, a rentcafe.com, a japán MORI Intézet a világ legvonzóbb nagyvárosairól készített listája alapján összehasonlította az albérlet-árakat. Az Otthon Centrum kiegészítette mindezt saját, hazai adataival. Most jön a döbi!

- Észrevétlenül ez egy fontos Y generációs kérdéssé vált. A kutatási adatok szerint minden ötödik költözés célja az önállósodás, ami a fiataloknak rendkívül fontos. Ők azok, akik bérlésben is sokkal szívesebben gondolkodnak, miközben például Magyarországon a sikeres életkezdés fokmérője a saját ingatlantulajdon. Az adásvételeknek is jelentős részét teszik ki a kislakás-vásárlások, márpedig ezek nagyon árérzékeny alkuk – értékel Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Ami a lokációt illeti, kalkuláció kérdése, de például egy féláron vásárolt, központtól távolabbi ingatlannal a távolság miatt utazásra költött összeg többszöröse megspórolható.

A kisebb lakások a népszerűek a senior korcsoportban is, akiknek a méret mellett a jó közlekedés, a felújított állapotú ingatlan a fontos. A 65 évesnél idősebb párok harmada, az egyedülállók több mint fele költözik a korábbinál kisebb értékű és kisebb alapterületű  ingatlanba. Ez azonban nem feltétlen jelent olcsó vételárat: míg vidéken 8-10 millió forintért, a fővárosban átlag 20 millióért vásárol magának ingatlant a 60 év feletti korosztály.

Ami a jövőbeni kilátásokat illeti, a hazai lakáspiac dinamikus növekedése mérséklődő tempóban, de tovább folytatódik az év hátralévő részében is. A forgalom volumene nem csökken, tavaly 146 ezer lakás talált gazdára, amely már megközelíti a 2008-as gazdasági válság előtti évek adatait. Jövőre akár 170 ezer tranzakció is lehet a piacon az OTP Ingatlanpont szakértője szerint.

 


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.