Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Holnaptól Borszerda-estek Modiglianival és Picassoval

Igazi 3in1 programban vehetnek részt azok, akik szerdánként ellátogatnak a Magyar Nemzeti Galériába. Modigliani és Picasso képei mellett igazán finom borválogatással és kóstolóval várják az érdeklődőket a Budavári Palota panorámateraszára.

Júliusban szerda esténként ismét várja az érdeklődőket a Budavári Palota panorámaterasza a Magyar Nemzeti Galériában. Idén nyáron a 20. századi művészet történetének két kiemelkedő művésze, Modigliani és Picasso kiállítása egyszerre tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában; ez a világ legnagyobb múzeumainak történetében is rendkívül ritka pillanat. Az idei Borszerdák borszakértőit, Mácsai Ilonát és Lukács Szabolcsot is Modigliani és Picasso művei ihlették meg az estek borválogatásának összeállításakor.

Az érdeklődők július 6-án és 20-án a Modigliani-kiállítást, július 13-án és 27-én a Picasso-kiállítást tekinthetik meg a hosszított nyitvatartás során. A tárlatok mellett borkóstolóval, koncerttel, előadással és tárlatvezetésekkel várjuk látogatóinkat.

Az idei év első Borszerda-est borszakértőjét, Lukács Szabolcsot Modigliani művei ihlették meg az est borválogatásának összeállításakor: a panorámateraszokon toszkán vörösbort és provence-i rozét ihatunk.

A tárlatvezetések elsősorban az állandó kiállítások mesterműveire összpontosítanak, az első alkalommal a 20. századi magyar festészet klasszikusaival és a Szépművészeti Múzeum remekműveivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Az est külön szenzációja Amedeo Modigliani napokban nyílt kiállítása, ami a művész első magyarországi bemutatója.

A kiállítás aktokon, portrékon és szobrokon keresztül mutatja be Modigliani életművének főbb korszakait és stílusfordulatait, valamint a kortársakhoz fűződő kapcsolatát. A Borszerda esten a kiállítás kurátora, Kovács Anna Zsófia Modigliani – Mítosz és valóság címmel tart előadást.

A részletes programokról és a jegyvásárlásról ITT találsz információkat!

Modigliani szenvedélyes élete
A Magyar Nemzeti Galériában június végétől október elejéig látható Modigliani-kiállítás az olasz festő életművének első nagyszabású bemutatója Magyarországon. A több mint nyolcvan alkotást – köztük 61 Modigliani-művet – aktokat, portrékat és szobrokat – felvonultató tárlatra a világ több nagy múzeuma és magángyűjteménye kölcsönzött műveket.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.