Életnagyságú hologramnő, azaz háromdimenziós képvetítés fogja fogadni a betérőket egy londoni önkormányzat recepcióján. A látványnő beszélni is tud majd, nevezetesen felelni pár kérdésre, olyanokra, amelyeket a leggyakrabban teszik fel az ügyfelek - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
A Duanne Reade Wall streeti boltjában már áll egy hologram recepciós
Az önkormányzatnak 12 ezer fontjába - 4,2 millió forintnyi összegébe - kerül a hologramnő, ám közlése szerint még mindig olcsóbb, mintha embert alkalmazna. A látványnő garantáltan és állandóan ápolt külsejű és gyönyörű, nincs szüksége ebéd- vagy vécészünetekre, nem fárad el, és töretlenül kedves a legmunkásabb nap estéjén is. Neve Shanice, fő feladata az ügyfelek eligazítása a különböző osztályokra. Hogy pontosan mikor váltja le emberelődjét, arra nem tért ki a lap. Minden esetre nem túl biztató jövőt fest ez sok-sok alkalmazott számára.
Ilyen kommunikáló hologram képeket eddig leginkább csak filmekben láthatott a nagyközönség. Gondoljunk például a Csillagok Háborúja sorozat egyes jeleneteire, vagy éppen a Sziget című filmre, ahol a vetített eladónő felismeri főhősünket a ruhaboltban.
A holográfia története
A holográfiát egy brit állampolgárságú magyar, Gábor Dénes találta fel 1947-ben. Ezzel a képek rögzítésének egy olyan módját fedezte fel, ami több információ visszaadását tette lehetővé, mint bármelyik addig ismert eljárás. Mivel ennek révén – látszólag – minden információt tárolni lehet, Gábor Dénes ezt az eljárást holográfiának nevezte el, két görög szóval, amelyek annyit jelentenek, hogy „egész”, „teljes” és „írás”, „irat”. Vagy tizenhat esztendeig lapult ez a módszer – és elnevezése – a szakmai folyóiratokban. Gábor Dénes a holográfia kidolgozásáért 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott.
1963-ban a Michigani Egyetem két elektromérnöke, Emmett N. Leith és Juris Upatnieks egy lépéssel továbbfejlesztette Gábor Dénes eljárását, és az egyszeriben az újságok címoldalára került. Míg Gábor Dénes elektronhullámokkal dolgozott, és módszerét az elektronmikroszkópos képek felbontóképességének tökéletesítésére használta, addig Leith és Upatnieks fényt alkalmazott. Az akkor kifejlesztett lézer segítségével szürkés színű, áttetsző filmszalagot készítettek; ez olyan volt, mint egy alulexponált fényképfilm. Háromdimenziós képeket állítottak elő vele – meglehetősen részleteseket, mégpedig anélkül, hogy lencséket használtak volna.
