Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Holokauszt narratíva másképp

A londoni Imperial War Múzeum új kiállítása rendhagyó módon kívánja a látogatók figyelmét felhívni arra, hogy a holokauszt elkövetői kik is voltak valójában. A látogatók azzal a felszólítással kényszerülnek szembesülni a termekbe belépve, hogy ők maguk is lehetnének elkövetők.

Ez a kijelentés csak első hallásra tűnik meghökkentőnek, a kiállítás ugyanakkor éppen erre játszik rá: a koncepció lényege ugyanis éppen az, hogy megmutassa, a népirtást elkövetők amellett, hogy valóságos emberi szörnyetegek voltak, családban éltek, gyerekeket neveltek, társaságba jártak, és így tovább. A felszínen tehát általában egy hétköznapi, átlagos polgár portréja rajzolódik ki, a mélyben viszont ott rejtőzik a szörnyűségek tárháza. Márpedig ennek az ellentmondásnak a megértése fontos lehet a történések értelmezése során.

Auschwitz. Fotó: depositphotos.com

A rendezők úgy vélik, hogy a 30 millió fontos költségvetésből megvalósuló projekt az egyik első olyan kiállítás lesz a világon, amely úgy nem külön tárgyalja a népirtás témáját a második világháború fő eseményeitől, hanem annak integráns részeként kezeli azt.

"Azok a férfiak és nők, akik ezeket a borzalmakat elkövették pontosan tudatában voltak a cselekedeteiknek, és miközben élték a maguk kis hétköznapi életét, közben nap, mint nap embereket öltek" - mondja James Bulgin, a projekt vezető történésze.

Miközben évről évre hatalmas mennyiségű tudományos munka foglalkozik a holokauszt témájával, továbbra is nagy a kísértés, arra a megközelítésre, mely a zsidó népirtást a háború többi eseményétől elkülönítve kezelné. Holott, és ezt állítják a londoni kiállítás szervezői és rendezői is, a holokausztot a második világháború kontextusában érdemes tárgyalni és bemutatni.

Az ősszel megnyíló kiállítás abban is radikális változást fog hozni az eddigi, hasonló kiállításokhoz képest, hogy míg azok általában félhomályban, gyengén megvilágítva, sötét kiállítási helyiségekben tárták a látogatók elé a szörnyűségeket, addig a mostani londoni kiállítás termei teljes nappali világosságban, kivilágítva fogadják majd a vendégeket. James Bulgin ezzel kapcsolatban mondja azt, hogy minden fényes nappal, az emberek szeme előtt történt, semmi sem volt már a kortársak előtt sem rejtve, ezért is kell most is így bemutatni mindazt, ami történt.

Európa teljes vasúti infrastruktúrája, gyakorlatilag az összes vasúttársaság és azok szakszemélyzete részese volt a történéseknek, ezért is mondja Bulgin, hogy kevesen lehettek olyanok, akik nem tudták mi folyik a deportálások során.

A Schindler Listája című filmben a Ralph Fiennes alakította Amon Goeth-t a kortársak „pszichotikus, őrült személynek” tekintették. Ez Bulgin szerint egyfajta önmegnyugtatás, hiszen felment minket az alól, hogy valóban szembe nézzünk azzal, valójában kik is követték el a szörnyűségeket.

De az ezekért felelős emberek túlnyomó többsége valójában végtelenül hétköznapi volt; a kiállítás pedig megkérdőjelezi a „hogy az elkövetők agymosott emberek lettek volna”. Nem így volt valójában.

A holokausztról szóló kiállítások mindmostanáig valamiképp azt az üzenetet közvetítették a látogatók felé, hogy légy tudatában a tragédiának, hiszen te is áldozattá válhatsz, most Londonban mindezt megfordították, és egy olyanfajta narratívát alkottak meg, mely arra ösztönözhet bennünket, nézzünk magunkba, nehogy, bizonyos körülmények között, mi magunk is elkövetőkké váljunk.

(The Guardian)


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.