Ez a kijelentés csak első hallásra tűnik meghökkentőnek, a kiállítás ugyanakkor éppen erre játszik rá: a koncepció lényege ugyanis éppen az, hogy megmutassa, a népirtást elkövetők amellett, hogy valóságos emberi szörnyetegek voltak, családban éltek, gyerekeket neveltek, társaságba jártak, és így tovább. A felszínen tehát általában egy hétköznapi, átlagos polgár portréja rajzolódik ki, a mélyben viszont ott rejtőzik a szörnyűségek tárháza. Márpedig ennek az ellentmondásnak a megértése fontos lehet a történések értelmezése során.
A rendezők úgy vélik, hogy a 30 millió fontos költségvetésből megvalósuló projekt az egyik első olyan kiállítás lesz a világon, amely úgy nem külön tárgyalja a népirtás témáját a második világháború fő eseményeitől, hanem annak integráns részeként kezeli azt.
"Azok a férfiak és nők, akik ezeket a borzalmakat elkövették pontosan tudatában voltak a cselekedeteiknek, és miközben élték a maguk kis hétköznapi életét, közben nap, mint nap embereket öltek" - mondja James Bulgin, a projekt vezető történésze.
Miközben évről évre hatalmas mennyiségű tudományos munka foglalkozik a holokauszt témájával, továbbra is nagy a kísértés, arra a megközelítésre, mely a zsidó népirtást a háború többi eseményétől elkülönítve kezelné. Holott, és ezt állítják a londoni kiállítás szervezői és rendezői is, a holokausztot a második világháború kontextusában érdemes tárgyalni és bemutatni.
Az ősszel megnyíló kiállítás abban is radikális változást fog hozni az eddigi, hasonló kiállításokhoz képest, hogy míg azok általában félhomályban, gyengén megvilágítva, sötét kiállítási helyiségekben tárták a látogatók elé a szörnyűségeket, addig a mostani londoni kiállítás termei teljes nappali világosságban, kivilágítva fogadják majd a vendégeket. James Bulgin ezzel kapcsolatban mondja azt, hogy minden fényes nappal, az emberek szeme előtt történt, semmi sem volt már a kortársak előtt sem rejtve, ezért is kell most is így bemutatni mindazt, ami történt.
Európa teljes vasúti infrastruktúrája, gyakorlatilag az összes vasúttársaság és azok szakszemélyzete részese volt a történéseknek, ezért is mondja Bulgin, hogy kevesen lehettek olyanok, akik nem tudták mi folyik a deportálások során.
A Schindler Listája című filmben a Ralph Fiennes alakította Amon Goeth-t a kortársak „pszichotikus, őrült személynek” tekintették. Ez Bulgin szerint egyfajta önmegnyugtatás, hiszen felment minket az alól, hogy valóban szembe nézzünk azzal, valójában kik is követték el a szörnyűségeket.
De az ezekért felelős emberek túlnyomó többsége valójában végtelenül hétköznapi volt; a kiállítás pedig megkérdőjelezi a „hogy az elkövetők agymosott emberek lettek volna”. Nem így volt valójában.
A holokausztról szóló kiállítások mindmostanáig valamiképp azt az üzenetet közvetítették a látogatók felé, hogy légy tudatában a tragédiának, hiszen te is áldozattá válhatsz, most Londonban mindezt megfordították, és egy olyanfajta narratívát alkottak meg, mely arra ösztönözhet bennünket, nézzünk magunkba, nehogy, bizonyos körülmények között, mi magunk is elkövetőkké váljunk.
