Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Horgonyt fel!

Minden szülő tudja, hogy a vakációnak kétszer lehet örülni, egyszer, amikor elkezdődik, s egyszer, amikor véget ér. Amikor már túl vannak a srácok a családi nyaraláson, az összes táboron, akkor jön az ötletelés, mit csináljon a család, hogy a gyerekek ne csak a tableteket, az okostelefonokat nyomkodják. Íme, egy remek ötlet, irány a Duna!  

Kép: MAHART

A június közepén kitörő felhőtlen öröm csak addig tart, míg a lelkiismeretes szülő át nem gondolja a nyári gyerekfelügyelet kérdését. Ha már minden ötlet elfogyott, akkor jönnek mentsvárként a nagyszülők, akik rendszerint alig várják, hogy imádott unokájukat egy időre "megkaparinthassák". A nagyi konyhájából kikerülő ízek feledhetetlen emlékkel gazdagítanak.

Nehezebb feladat azonban értékes programokkal kényeztetni a gyerekeket, rávenni őket arra, hogy ne a tévé vagy a számítógép fogságában töltsék értékes idejüket. Erre kínál remek megoldást a MAHART Passnave nyári ajánlata. Minden korosztálynak élvezetes programlehetőség a dunai hajókázás. Lehet rövidebb hajókirándulást tervezni a Kis-Dunaágon, vagy hosszabbat a Nagy-Dunaágon. A Dunakanyar kapuja, Szentendre a Vigadó téri hajóállomásról indulva nagyon gyorsan megközelíthető, így akár egy ebéd utáni fagyizásra is érdemes odahajózni.

Kép: MAHART

Egynapos programot lehet felfűzni egy visegrádi kirándulásra. A hegyek koszorújában elterülő kisváros nemcsak fenséges látványt nyújt, hanem izgalmas történelmi kalandozást is azoknak, akik a Fellegvárat is szeretnék meglátogatni, vagy esetleg részt venni a háromnapos, lovagi tornával is egybekötött, palotajátékokon. A július 8-ától 10-éig tartó eseménysorozat belépőjét kedvezményesen veheted meg, ha a MAHART járattal érkezel. A hajójegy más kedvezményekre is jogosít, például az éttermekben vagy az év múzeumának megválasztott Duna Múzeumban.

Kicsit nagyobb unokákkal érdemes a Nagy-Dunaágat választani, ahol Budapest-Vác-Visegrád-Nagymaros-Dömös-Esztergom útvonalon közlekedik a sétahajó. A püspöki székhely Duna-partja, izgalmas kirándulást nyújt.

Fontos!
Tudod, mit csinál a gyerek a neten? Tudod, hogy ellenőrizheted? Itt megmutatom!

Árnyas sétányok, játszóterek, tanösvények tarkítják Vác Dunával határos szélét. Dömösről vagány kirándulás tehető a Rám-szakadékba, Esztergom pedig magáért beszél, a város fölé emelkedő bazilika kicsit és nagyot egyaránt lenyűgöz.

Kedves vállalkozó kedvű nagyszülők, lehet „vitorlát bontani”, s egy jól megválasztott hajóúttal feledhetetlenné tehetitek az unokák vakációját!


Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.
Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért

Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért 

A hajunk az egyik legfontosabb ékességünk, amely alapjaiban határozza meg a megjelenésünket és az önbizalmunkat.
Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre

Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre 

Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a szemeid körüli terület többet elárulhat a korodról, mint bármely más rész az arcodon?
Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.