Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Idén hiába keressük - megszűnik a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Tavasszal Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek néven, míg ősszel Liszt Ferenc Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál néven tervez fesztivált tartani a fővárosban a kormány, az idei évtől viszont kivonul a Budapesti Tavaszi Fesztivál, vagyis a főváros rendezvénysorozatának finanszírozásából.

Eddig ismert formájában, negyven év után megszűnik az egyik, ha nem a legnagyobb fővárosi kulturális rendezvénysorozat Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF).

Eltűnik a logó is. Fotó: BTF

Gy. Németh Erzsébet, a főváros kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettese a  Népszavának elmondta, hogy Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a BTF eddigi állami szervezője a múlt héten tájékoztatta arról, hogy a kormány nem újítja meg a fesztivál szervezéséről három éve, még az előző fővárosi vezetés által aláírt szerződést, és az idei évtől kivonul a fővárosi rendezvénysorozat finanszírozásából. Az okokról ugyanakkor semmiféle tájékoztatást nem kapott a főváros.

A kormány terveiben két új fővárosi fesztivál szerepel, ez is kiderül az írásból. Tavasszal Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek néven szerveznek rendezvénysorozatot, míg ősszel Liszt Ferenc Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál néven terveznek fesztivált. A két programra már az idei évben 1,75 milliárdot különítene el a kormányzat a büdzséből.

Ugyanakkor a főváros is folytatná a tavaszi fesztiválozást, igaz már a kormány nélkül, és az eddigitől eltérő koncepcióval: „elit kulturális esemény helyett egy fővárosiakhoz közelebb álló, az első évek pezsgését megidéző, a nagyközönség számára könnyebben befogadható programsorozatot szeretnének” – írja a lap.

Erre a budapesti költségvetésben még nincs elkülönített összeg.

Kérdés persze, hogy lehet-e bármilyen fesztivált rendezni idén tavasszal, hiszen a Budapesti Tavaszi Fesztivál már tavaly is elmaradt - akkor még csak a járványhelyzet miatt -, és nem lehet tudni, hogy idén mikor és milyen fokon oldják fel a korlátozásokat.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.