Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy édesanya, aki elvált, és a volt férj rövidesen meg is halt. Ott maradt teljesen egyedül fiaival. Ekkor mondta el az édesanya a már említett idézetet. A Kiss-fiúk tehát már egészen fiatalon megtanulták, hogy anyuhoz mindig oda lehet menni, de tanulniuk, és egy életen át dolgozniuk kell majd ahhoz, hogy megéljenek. Ehhez pedig az kell, hogy olyan hivatást kell választaniuk, amit egy életen át fognak majd szeretni.
"Világgá ment" tehát a három fiú, hogy szerencsét próbáljon. Apa híján a legkisebb, Dávid a két idősebbhez vitte bizonyítványát, és ha kellett, az atyai megrovást is tőlük kapta. A legidősebb gépészmérnökké változott. A középső, Péter 14 évesen felvételizett pincérnek a szakmunkásképzőbe. Vizsgafeladat volt a kenyérvágás tudománya, a poharak ismerete. Ő 19 évesen már főpincér volt Siófokon. Dávid nyaranta hozzá járt le mosogatni, mert őt meg a konyha varázsolta el. Adódik a kérdés, hogy miért nem a kukták közé ajánlotta be a tesó?
- Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni! Ami azt jelenti, hogy nekem is tudnom kellett, mit tud az öcsém, és azt akartam, hogy ő is tudja, hogy van-e kitartása hozzá? 15 évesen kevesen tudják mit szeretnének csinálni az életben. De benne ott volt már akkor az a tűz, az a hivatástudat, mint bennem, amikor kezdtem! Naná, hogy ő is márkás cipőt akart! - mesélte történetüket mosolyogva Péter.
Dávid magyarországi, szállodai sikerei után hét évet töltött Dél-Írország - jórészt - előkelőbb szállodáiban, éttermeiben. Péter három kontinenst járt be. Alig több mint 300 dollárral indult a nagyvilágnak szerencsét próbálni. Saját bevallása szerint kezdetben csak csavargásnak tűnt a dolog, de rájött, hogy annyit tanult mindent a szakmájáról, amennyit máshol soha senkitől, és ezt hasznosítani akarta! Kanyargós úton, de végül mindketten hazatértek, és valami újat akartak. Rájöttek, hogy újra világgá kell menni, és már együtt indultak az Egyesült Államokba, a burgerek világába. Feltöltődve, már korábbi receptjeikkel megspékelve, megalakították első burger-bárjukat, amiről nagyjából az első napon tudni lehetett, hogy óriási siker lesz. Egy év után már új terveket szövögettek, mert kiderült, este hat után már egyetlen asztalfoglalást nem tudtak elfogadni.
Ekkor jött az újabb, nagyobb, de az eredeti amerikai(-ír) stílust követő BBQ étterem gondolata. Újabb amerikai utak jöttek. Már itthon, interneten megtervezték, hogy mely éttermekbe mennek el, kiket fognak tanácsért megkeresni.
- Már-már zavarba ejtően kedvesen fogadott majdnem mindenki! Azt se tudták, hol van Magyarország, de kamerába, mikrofonba üdvözölték a magyarokat, hogy csatlakoznak a nagy BBQ-táborhoz. Náluk ez egy életforma, egy közösségteremtő mód. Ha valaki meghívja a barátját, a rokonait egy ilyen partira, az egy egész napos program! (A BBQ sütése úgy kb 6-12 óra!) Az azt jeleni, gyere barátom, tölts velem és szeretteimmel egy szép napot! Mi ezt az érzést szeretnénk itthon is továbbítani - mesélte Dávid.
Újabb munka következett, most a gépészmérnök tesó is bedobta tudományát, mert a speciális konyhai berendezésekhez már rá volt szükség volt. A Vígszínházzal majdnem szemben, az egykori Berlin helyén áll már 2 és fél éve a hamisíthatatlan BBQ étterem - hamisíthatatlanul eredeti, amerikai kínálattal.
A három fiú most 43, 41 és 34 éves. Édesanyjuk mindig aggódva, de őket bátorítva támogatja őket. Soha nem akar elfogadni a fiúktól egy fillért sem, de mindig boldog, ha jönnek, sőt, ha jön a négy unoka is. Mit kívánhat még egy sikeres gyerekekkel megáldott anyuka?
- Azt hiszem anya akkor lenne igazán nagyon boldog, ha a három fia, a négy fiú unokája mellé kapna végre egy kislány unokát is, szóval most össze kell magam szednem, és én jövök! - meséli kedélyesen Péter.
És mi ennek a sikernek a titka? Péter és Dávid is azt válaszolta: anyu megmondta, mi meg szót fogadtunk...
Mindenkinek kívánok ilyen anyukát! A fiúk attól boldogok, hogy nem toltak alájuk semmit, saját erejükből érték el saját boldogságukat. És sok kínlódással, önfeláldozással élnek ma is, de még nincs vége! A mese hamarosan folytatódik!
És ez se mese!
