Sokan állítják magukról, hogy olyan hatékonyan ki tudják szűrni, aki az, aki nem mond nekik igazat, mint egy hazugságvizsgáló. Az adatok azonban nem ezt mutatják. Bár sokan ismerjük a hazugság leleplezésére tett gyakori gesztusokat – a szemkontaktus kerülése, az orr megérintése, fészkelődés a széken –, ám ezek akár a vizsgahelyzet miatti szorongás jelei is lehetnek.

Kép: pixabay

A hazugság kemény munka – és most nem a kegyes hazugságokra gondolunk, hanem azokra, amelyek komoly következményekkel járhatnak, például letagadjuk, hogy megtettünk valamit, vagy ott voltunk valahol. A tevékenység során az okoz nehézséget, hogy több dologra kell odafigyelnünk egyszerre:

• Jól kell előadnunk a történetet, hogy az összefüggő és hihető legyen, illetve a későbbiekben felfedett „tények” is beleilljenek
• Meg kell jegyeznünk a mondandónkat, hogy később akár többször is elő tudjuk adni ugyanúgy
• Ki kell ismernünk beszélgetőpartnerünket, hogy megbizonyosodhassunk róla, elhiszi a történetet
• Valódi emlékeinket háttérbe kell szorítanunk, hogy helyet adhassanak a hamisaknak

Így a jó hazugsághoz jó memória, színészi tehetség és érzelmi intelligencia kell, illetve az a képesség, hogy a bonyolult történetet többször is magabiztosan elő tudjuk adni. Sokan esnek ugyanis abba a hibába, hogy a történtek felvázolása után megkönnyebbülnek, és elengedik magukat – ilyenkor könnyen rajtakaphatók. A Current Directions in Psychological Science szakfolyóirat egyik cikke különböző technikákat közöl a hazugságok leleplezésére:

1. Honnan tudod, hogy hazudik a gyereked?

   Arra tanítjuk, hogy ne hazudjon. Aztán mégis előáll kitalált történetekkel, képzeletbeli barátokkal, különös eseményekkel, vagy egyszerűen letagad megtörtént dolgokat, és elsumákolja a csínytevéseit. Mikor hazudik a gyerek? Hogyan reagáljunk a füllentésekre? No és mi a helyzet a szülői példamutatással?

   Meséltessük el a történetet az illetővel fordított időrendben: ez valódi sztorik esetében sokkal könnyebb

2. Nézzünk a másik szemébe: a hazugsághoz jobban kell koncentrálni, így a füllentő valószínűleg gyakrabban bámul majd élettelen tárgyakat
3. Kérdezzünk rá apróságokra, több alkalommal is. Egy hazug nem szívesen mondja, hogy „nem emlékszem”, így részletesen beszámol majd mindenről, a terítő mintájától kezdve a leves fűszerezéséig – de ha legközelebb máshogy fogalmazzuk meg a kérdést, talán nem veszi észre, és másképp felel
4. A tehetséges hazudozók általában bővebben és világosabban ki tudják fejteni véleményüket egy témáról: kérdezzük meg, mit gondolnak róla, és figyeljük meg, mennyire komplex választ adnak

Ha valaki ártatlan egy ügyben, gyakrabban és szívesebben ajánl fel önként információkat; a bűnös viszont a lehető legkevesebbet mondja, nehogy elárulja magát. Így, ha a nem eldöntendő kérdésekre is csak egy-egy szóval válaszol, joggal gyanakodhatunk.