Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így került egyensúlyba egy ADHD gyanús magyar kisfiú

Meszler Csaba gyermeke két és fél hónapos korában élet-halál harcot vívott a kórházban. Születésekor gyulladásos fertőzést kapott el, ami a teljes szervezetét megtámadta. Későbbiekben a gyermeknél figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD) gyanút diagnosztizáltak, de a kisfiú csodával határos módon mégis teljes életet élhet. Az édesapa elmondása szerint egy norvég cég omega-3-tartalmú készítményei olyan állapotjavulást eredményeztek fiánál, hogy azóta az egész család fogyasztja azokat. Mint mondta, hiába próbál ma egészségesen étkezni valaki, elkerülhetetlen, hogy táplálékkiegészítők formájában is erősítsük a szervezetet.

Amikor Meszler Csaba gyermeke nyolc évvel ezelőtt megszületett, állandóan sírt, nem érezte jól magát, de hiába vitték orvoshoz, azzal legyintettek rá, hogy hasfájós. Kiderült, a diagnózis nem állta meg a helyét, a kisfiú két és fél hónapos korában olyan állapotba került, hogy kórházba került és nagy küzdelmek árán sikerült megmenteni az életét.

A Meszler-család. Fotó: o-mega3.hu

 

A gondoskodó édesapa elmesélte, fiának csecsemőkorában gyakorlatilag nem volt olyan testrésze, ami ne lett volna gyulladt, és mivel az idegrendszer fél éves korig fejlődik, ezáltal komolyan károsodott. Később figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral, vagy más néven ADHD gyanúval diagnosztizálták, ami koordinációs és viselkedési problémákban nyilvánult meg.

Szülei nem szerették volna kisegítő iskolába íratni, mondván az egy olyan mókuskerék, amiből lehetetlen szabadulni, ezért eldöntötték: minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy fiuk korosztályához méltó életet élhessen.

Néhány héten belül hatni kezdett az omega-3

Meszler Csaba már korábban is hallott az omega-3 előnyeiről, többek közt pozitív hatást gyakorol az idegrendszerre is, de csak olyan kellemetlen szagú kapszulákat, illetve olaj készítményeket talált a piacon, amit gyermeke nem fogadott el.

„Egy barátomon keresztül találkoztam a norvég Zinzino termékeivel, melyek folyadék formában is kaphatóak, ízesített- (citromos, narancsos vagy épp mentás változatban), vagy akár vízben oldódó formában is hozzá lehet jutni, tehát nem büdös, a gyermekekkel is könnyen elfogadtatható” – emlékezett vissza a férfi.

Még az egészséges ételek mellé is érdemes táplálékkiegészítőket szedni. Fotó: o-mega3.hu

 

A norvég vállalat készítményeit kezdték hát el adagolni a fiúknak, és az eredmény a vártnál is gyorsabban érzékelhetővé vált. Alig pár héttel később az óvodában más az óvónők is meglepve tapasztalták, hogy a gyermek sok olyan dolgot megtesz, amire korábban nem volt képest, állapota dinamikus javulásnak indult.

Meszler Csaba és családja ezen felbuzdulva kivétel nélkül elkezdték szedni a termékeket, pontosabban fogalmazva: organikus tápanyagokat. A cég által tudományosan igazolt teszt szerint a gondoskodó édesapának borzalmas volt a szervezetében az omega-3 és az omega-6 aránya, már az egy hónapos kontroll vizsgálaton szinte beleesett a jó tartományba.

Hiába eszünk „jól”, az nem elég

De miért is fontos ez? Az omega-3 és az omega-6 megfelelő aránya hozzájárul ahhoz, hogy visszaálljon a normál sejtműködés a testben. Ha pedig sejtszinten tudjuk táplálni a szervezetünket, az újra egyensúlyban tud működni, akár a gyulladásoktól is teljesen mentessé válhat.

Meszler Csaba elmondása szerint családja betegségmentessé vált, a meghűlés is ritka jelenség náluk.

„A mai fogyasztói társadalomban sajnos elkerülhetetlen, hogy a gyerekek olyan élelmiszereket egyenek, amik nem tesznek jót a szervezettel. Évtizedekkel ezelőtt az élelmiszerek, zöldségek, gyümölcsök, húsok tele voltak vitaminokkal, ásványi anyagokkal, az emberek rostban gazdagon étkeztek, de a fogyasztói-, és az élelmiszeripari szokások megváltozásával rengeteg mesterséges étel kerül a szervezetünkbe, üres kalóriákat viszünk be” – magyarázza.

Mint mondta, a szükséges pluszt a táplálékkiegészítőkkel lehet pótolni, a természetes egyensúly másként nem tud fennmaradni. Egyszerűen nem tudunk akkora mennyiségű ételt elfogyasztani, amennyire szüksége volna a szervezetünknek a megfelelő tápanyagok biztosításához. Ugyan a szervezet fiatal korban még könnyedén legyőzi a problémákat, de eljön az a pont, amikor már nem tud védekezni, ezáltal krónikus betegségek alakulhatnak ki.

A norvég Zinzino abban is tud segíteni, hogy megvizsgálják az esszenciális zsírsavak arányát, mindössze két csepp vérből. A gondoskodó édesapa szerint ez pedig egyértelmű iránymutatást ad arra vonatkozóan, hol tartunk most, mit kell tennünk ahhoz, hogy a normál tartományba kerüljünk.

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.