Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így lett özvegy Amerika első hölgye

Röviddel harmadik hivatali éve vége előtt történt a merénylet Kennedy ellen. Felesége, Jacqueline és az elnök a dallasi repülőtérre érkezett, ahol John Connally - Dallas kormányzója -, és felesége Nellie fogadták. Elindultak és a konvoj második autójába ültek be. Ahogy a Houston Streetről az Elm Streetre fordult a nyitott limuzin, hirtelen lövés dördült el a 82 méterre lévő tankönyvraktár 6. emeletéről. Ám a következő pillanatban még néhány lövés a szemközti térről is hallatszott. Ennek éppen ma 55 éve. 

Kennedyék megérkeznek Dallasba, Kép: wikimedia

 

Az elnök koponyája, agyveleje teljesen szétroncsolódott. Felesége a Parkland Memorial kórházhoz szállítatta, azonban délután egy órakor nyilvánosságra hozták az elnök halálát. Másfél órával később pedig az Air Force One fedélzetén feleskették Johnsont, az új elnököt. Miután férjét halottnak nyilvánították, Jacqueline nem volt hajlandó átöltözni, lemosta ugyan a vért az arcáról, de továbbra is a merénylet idején használt, véres rózsaszín kosztümjét viselte. Az elnöki eskütétel után Lyndon B. Johnsonnak: „Azt akarom, hogy lássák, mit tettek Jackkel!”

Lánya, Caroline Kennedy anyja ruháját 2003-ban az Országos Levéltárnak adományozta azzal a feltétellel, hogy száz évig nem teszik közszemlére, így a híres világos rózsaszín Chanel kosztümje 2103-ban lesz először megtekinthető. Johnson életrajzírója, Robert Caro azt írta, hogy Jackie azért akart jelen lenni az eskületételen, hogy ezzel is bizonyítsa az új elnök legitimitását a Kennedy-lojalisták és az egész világ előtt.

Lyndon B. Johnson leteszi az elnöki esküt, mellette Jacqueline Kennedy, Kép: wipedia

Jacqueline Kennedy aktív szerepet vállalt férje állami temetésének megszervezésében. Megengedte, hogy az emberek leróhassák gyászukat a Fehér Házban és a Kapitóliumban. A gyászszertartást a Szent Mátyás Katedrálisban tartották. John Fitzgerald Kennedyt 1963. november 25-én az Arlingtoni Nemzeti Temetőben helyezték örök nyugalomra, és felesége volt az első, aki az öröklángot meggyújtotta a sírjánál, amit az ő kérésére terveztek.

Jacqueline Kennedy a támadás és a temetés alatti határozottságával és bátorságával elnyerte a világ megbecsülését. Férje halála után két héttel hagyták el a Fehér Házban lévő lakosztályukat. Johnson rendszeresen beszélt vele telefonon, és leveleket is váltottak egymással.

John Fitzgerald Kennedy elnök özvegye férje halála után több mint harminc évvel, hatvannégy éves korában hunyt el. Rákban szenvedett.

(Forrás: wikipedia)

Mit ettek az amerikai elnökök karácsonykor?
Nincs általános fogás, karácsonyi ünnepi asztalra az Egyesült Államokban nem úgy például, mint hálaadáskor, amikor szinte minden családnál áfonyás pulykát és sütőtökből készült süteményt fogyasztanak. Az amerikaiak egymástól lesik el a jóféle étkek receptjeit, s ilyenkor szóba kerül az is, mit esznek a hírességek, például a híres politikusok. A pirítóstól a homárig szinte minden volt már az asztalukon.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.