Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így nem lesz lyukas a fogad!

A fogszuvasodás a leggyakoribb krónikus betegség a világon, amely régiónként eltérően a lakosság 80–100 százalékát érinti. A fogszuvasodás a korai szakaszában vagy induló fázisban még megállítható, vagy akár vissza is fordítható, ha a kiváltó ok csökken, vagy teljesen megszűnik.

A fogszuvasodás olyan krónikus betegség, amelyet savképző baktériumok okoznak azáltal, hogy a szájba jutó szénhidrátokat bontják.  Első fázis:  a bontás során keletkező savak kioldják a fogzománc ásványianyag-tartalmát. Második fázis: a szerves anyagok eltűnnek, és anyaghiány, vagyis üreg keletkezik a fogzománcban.

Tisztában vagyunk a veszéllyel, mégsem teszünk ellene - Kép: Életforma archív

● A WHO által 32 európai országban szervezett felmérés szerint a fogszuvasodást tekintve Magyarország a 24. helyen helyen áll. Ez igen rossz helyezés.

● Magyarországi adatok szerint a gyermek- és a serdülőkori fogszuvasodás tízévenként megkétszereződik.

● A magyar lakosság nagy része meg van győződve arról, hogy a fogszuvasodás a gyerekeknél fordul elő leginkább, így „gyermekbetegség”.

● A magyarok tisztában vannak a fogszuvasodás negatív hatásaival (szuvasodás kockázata és a fogak elvesztése).  A túlnyomó többség tisztában van azzal is, hogy a fogszuvasodás megelőzhető megfelelő szájhigiéniával. Ugyanakkor közel 75% úgy nyilatkozik, hogy nem tesz meg mindent a fogszuvasodás megelőzéséért.

● A megkérdezettek közel 90%-a azt állítja, hogy legalább alapvető ismeretekkel rendelkezik a fogszuvasodás megelőzéséről.

A fogszuvasodás kialakulása több szakaszra bontható folyamat. Kezdetben a probléma még felületi, később a betegség tovább terjed a fog belseje felé, eléri a dentint, végül pedig a fogbélt is. Minden étkezéskor a szájüregben lévő baktériumok az élelmiszerekben található szénhidrátot káros savakká alakítják át, ennek hatására a száj pH-szintje csökken, és ez a fogak felszínén lévő ásványi anyag csökkenését vagy elvesztését okozza. Jó szájhigiéné esetén a fogak ásványianyag-vesztése és annak visszaépülése egyensúlyban van. Ha a demineralizáció (ásványianyag-vesztés) gyorsabban következik be, mint a remineralizáció (ásványianyag-beépülés), fehér folt jelenik meg a fogzománcon. Fontos tudni, hogy a fogszuvasodás ebben a korai szakban megfelelő kezeléssel visszafordítható! Ha nem történik meg a beavatkozás, a fog elveszítheti szerkezeti egységét, a zománcban üreg képződik. A fogszuvasodás a betegség előrehaladtával egyre súlyosabbá válik, de a folyamat lassítható, ideális esetben megállítható és ellátható.

Azt hiszed, jól mosol fogat? Meg fogsz lepődni!
Retteg a fogorvostól az emberek nagy része, ám a fogait nem ápolja megfelelően: Magyarországon átlagosan egy ember egy tubus fogkrémet és fél fogkefét használ el évente. Pedig reális cél, hogy öreg korunkra is a saját fogunkkal mosolyoghassunk! Van viszont néhány meglepő dolog, amire figyelni kell!

Bizonyított tény, hogy a szénhidrátbevitel és a fogszuvasodás kialakulása között összefüggés van. A cukrokban (szénhidrátban) gazdag egészségtelen táplálkozás, a nem megfelelő mennyiségű fluorid és a rossz szájápolási szokások a legfontosabb tényezők, amelyek leginkább elősegítik a fogszuvasodás kialakulását. Szerencsére világszerte átalakulóban vannak az étkezési és táplálkozási szokások, amivel egyes országokban sikerült is csökkenteni a fogszuvasodás magas előfordulási arányát. A fogszuvasodás szempontjából azok a szénhidrátok károsak, amelyek a szájban található baktériumok hatására könnyen lebonthatók – elsősorban az egyszerű, finomított cukrok. Csökkenteni kell a  magas cukortartalmú ételek és italok fogyasztását, elsősorban a reggeli gyümölcslevek, müzli, cukros kukoricapehely, valamint napközbeni kekszek és chips fogyasztását, amelyek gyakran a WHO által javasolt cukormennyiség négyszeresét tartalmazzák.

Vannak olyan élelmiszerek, amelyek viszont csökkentik a fogak ásványianyag-veszteségét, s így mérséklik a fogszuvasodás kialakulásának esélyét. Ezek közé tartoznak például a kemény sajtok és a tej, amelyek kalciumot, foszfort, fehérjéket tartalmaznak. Ezek az anyagok megfelelő kémhatás (pH) mellett beépülnek a zománcba, és fokozzák annak ellenálló képességét. Egy kis darab sajt fogyasztása az étkezés végén ellensúlyozhatja a szénhidráttartalmú ételekből származó savak károsító hatását.

Bizonyított tény, hogy a reggeli tejfogyasztástól csökken a fogszuvasodás kialakulásának kockázata, hiszen csökken a szájüregben található sav mennyisége. Ugyanez például kakaófogyasztás után már nem mondható el. A tejfogyasztás során a pH-érték sohasem csökken a kritikus 5,5 alá, amely a fogzománc kioldódásához vezetne. A tej és tejtermékek segítik fenntartani a szájban található szövetek egészséges, pH-egyensúlyát, ezáltal lassítva vagy megszüntetve a fogak ásványianyag-tartalmának vesztését.

Mitől tej a tej? Megmondjuk!
Vannak, akik a minél zsírosabb tejre esküsznek, merthogy az „tejből van”, és vannak, akik alakjuk érdekében a minél zsírtalanabb tejet preferálják. De korántsem biztos, hogy az alacsonyabb zsírtartalmú termék jó választás.

A szénhidrátok mennyisége és fajtája mellett a szénhidrátfogyasztás gyakorisága is fontos tényező lehet a fogszuvasodás kialakulásában. Nem csupán az elfogyasztott szénhidrát mennyisége számít, hanem az is, hogy mennyi ideig van a fog kitéve a folyamatos szénhidrátbevitelnek, így az étkezések közötti eszegetés, a napközbeni cukros üdítő fogyasztása felel leginkább a fogszuvasodás kialakulásáért.

„A táplálkozás nagyon fontos része a védekezésnek és a megelőzésnek, de csak az egyik pillére. Számít még a hajlam, valamint a korai felismerés érdekében fontos rendszeres fogorvosi ellenőrzés és a rendszeres fogápolás. Meg kell tanulnunk a helyes fog- és ínytisztítást, megfelelő fogkefével és fogkrémmel, fogselyem és szájvíz használatával - hangsúlyozta Harsányi Ditta, a Colgate tudományos munkatársa. - Naponta legalább kétszer-háromszor kell eltávolítani a fogakról az ételmaradékokat, napi rendszerességgel használni fogselymet és szájvizet, ezzel megelőzhető a lerakódás és a rossz lehelet, és csökken a ínygyulladás kockázata. A megfelelő szájhigéné lényege, hogy a szájban lévő természetes  baktériumflórát tartsuk egyensúlyban” – mondja a szakember.

A fogak rossz állapota súlyos egészségügyi problémák kialakulásához vezethet. A fogszuvasodás fájdalmat, gyulladást és a fog csökkent funkcióját okozza, valamint a szájüregi daganatok kialakulásának nagyobb az esélye. A letöredezett, éles szélű fogak mechanikai irritációja oka lehet rosszindulatú elváltozásoknak. (Magyarországon a férfiak körében 3800 szájrákos esetet diagnosztizálnak évente, és körülbelül 1700 haláleset hozható összefüggésbe a problémával. A fogszuvasodás - esztétikai következményei miatt - hatással lehet az egyén önbecsülésére, a foglalkoztathatóságára és társadalmi elfogadására. Emellett a fogak és a száj rossz állapota hatással van a társadalmi-gazdasági helyzetre is. Az ellátásra, kezelésre fordított összeg jelentősen meghaladja a megelőzéshez szükséges anyagi ráfordítást. Jelenleg az európai uniós országokban a költségvetés 5–10% -át fordítják megelőzésre. Sajnos Magyarországon csupán 0,16%-át!


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.