Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ilyen zöld fesztiválunk még sose volt!

Személyes zsebszemetes,  komposztálható evőeszközök, környezetbarát tintával nyomtatott plakátok, újrahasznosított anyagokból készült játszótér – csak néhány újdonság, amivel az idei Everness Fesztiválon találkozhatnak a látogatók.

Hazánk legnagyobb életmód-fesztiválján nem csak szlogen a tudatosság, a szervezők szeretnék megmutatni, hogy testi-lelki jóllétünk nem érhet véget a bőrünknél, a minket körülvevő környezetet is védeni, emelni kell.

Idén ötödik alkalommal gyűlik össze az érdeklődő közönség, hogy együtt ünnepelje a tudatosságot, és utakat találjon egy egészségesebb, harmonikusabb élet felé. Ezúttal közel 300 előadó, spirituális vezető, tréner és mozgásoktató érkezik a Balaton partjára, hogy majd 600 program során nyújtson közösségi élményt, feltöltődést a látogatóknak, mutasson számukra lehetséges utakat saját maguk felé.

Kép: Piabay

"Örültünk, hogy ezúttal végre már az előkészítő anyagokat, a  szórólapokat és plakátokat is sikerült környezetbarát tintával, újrahasznosítható papírra nyomtatnunk és a dekoráció jelentős része is ilyen szemléletben született. Magára a fesztiválra pedig számos újdonsággal készülünk.

 Másképp étkezünk...
Ami a rendezvény étkezési szekcióját illeti, ide kizárólag lebomló csomagolóanyagokat, komposztálható poharakat és evőeszközöket engednek be a szervezők, és természetesen a mosó-és mosogatószerek is környezetbarát összetevőkből készültek. A hulladékokat eddig is szelektíven gyűjtötték, de most az Ételudvarban már csak komposztálható anyagos kukákat találnak majd a látogatók.

Fontos volt számunkra, hogy a fesztiválozók már érkezéskor szembesüljenek vele, ez a fesztivál más: a bejáratnál ezért az  Ökolábnyom Program képviselői fogadják őket, hogy felmérjék, a látogatók mennyivel növelték ökológiai lábnyomukat  a fesztiválra való leutazásukkal. Azt  a vállalást tettük, hogy az összesített szén-dioxid kibocsátást a fesztivál után helyi faültetéssel ellensúlyozzuk. Partnerünk, az Oszkár Telekocsi Rendszer segítségével amúgy bárkinek lehetősége van egy környezetkímélőbb leutazásra. Igazi újdonság lesz továbbá a fesztiválon a személyes szemetes és a csikkgyűjtő, ami ismét csak a tudatosságot hirdeti, szeretnénk ugyanis ha a látogatók ráeszmélnének milyen rengeteg hulladékot is termelünk akár csak pár nap alatt. Idén pedig a hagyományos megoldás mellett több, mint 20 alomszéket is kihelyezünk, egy ez olyan szárazvécé, ami nem használ ivóvizet az öblítéshez.- " – mondja Klein Csaba fesztiváligazgató.

A környezettudatos szemléletet a családi fesztivál a gyerekek felé is közvetíti: Replacc ökojátszótérrel és szelektív hulladékgyűjtő kalandjátékkal várják a legkisebbeket.

A tervek szerint ez lesz az első hazai fesztivál, aki szebb, tisztább és dúsabb növényzetű területet hagy maga után, mint amire a rendezvény elején megérkezett.

Ripsz-ropsz: így lehetsz környezettudatos
Az Eurostat adatai szerint jelenleg minden magyarra 378 kg hulladék jut évente. Ennek 5%át komposztáljuk, 9%-át elégetjük, mindössze 23%-át hasznosítjuk újra és megdöbbentően magas, 65%-a a lerakókra kerül. Az Európai Biztosság 2030-ra egész Európában a települési hulladék 70%-ának újrahasznosítását tűzte ki célul, így kiemelkedően fontos a környezettudatosságunk erősítése: rá kell döbbennünk ugyanis arra, hogy csak egy Földünk van.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.