Az indiai újhullám egyik vezéralakjának számító Shyam Benegal három filmjét tűzik műsorra; Gandhi életének ismeretlenebb, korai szakaszáról készült filmje 11-én, A rügy című 1974-es rendezése 23-án, Az éjszaka vége című 1975-ös alkotása pedig 29-én lesz műsoron. A filmtörténet mindmáig legismertebb india rendezője, Satyajit Ray hét alkotását is bemutatják: az úgynevezett Apu-trilógia alkotásait három estén - Az út dalát 6-án, A legyőzhetetlent 18-án, az Apu-világát pedig 27-én - mutatják be. Az Ellenfél című rendezését 21-én nézhetik meg az érdeklődők. A budapesti "indiai-mozaik" legfiatalabb, és egyben egyetlen hölgy tagja a nyugaton tanult Mira Nair már első filmjével, a Salaam Bombay-val feltűnést keltett. 1996-ben készült, a mesés-egzotikus indiai múltba forduló filmjét, a Káma Szutrát 10-én vetítik. A magyar filmbarátok körében is jól ismert színész-rendező-producer, Raj Kapoornak két filmje kerül vászonra: A csavargót 15-én, a kétrészes 420-as urak című alkotást pedig 19-én vetítik.
ÉLET-MÓD
Indiai filmhét az Örökmozgóban
Négy ismert indiai filmes munkásságából nyújt ízelítőt az Örökmozgó Filmmúzeumban kezdődött indiai-filmsorozat, amelyhez kapcsolódóan Sára Sándor rendező fotográfiáiból nyílt kiállítás a budapesti mozi galériájában.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság
A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban
A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása
Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél
Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé
A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+
Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?
Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.