Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ingyenes szűrővizsgálatok egy helyen, családi programokkal

A két éve zajló nagysikerű programsorozat folytatásaként a Richter Gedeon idén is útjának indítja jótékonysági akcióval összekötött országos szűrőprogramját. A hazai gyógyszercég egészségnevelő kezdeményezése 2009 óta arra bíztatja az embereket, hogy minél többen tegyenek egy-egy lépést saját egészségük megőrzése, fenntartása érdekében. Idén tavasszal Kalocsa és Székesfehérvár után Budapest is otthont ad majd a rendezvénysorozatnak. A szórakoztató családi programok mellett a látogatók idén még több ingyenes szűrővizsgálaton, tanácsadáson vehetnek részt. 

 Az akció különlegessége,hogy az Egészségváros rendezvénysorozat résztvevői nemcsak saját egészségükért tehetnek, hanem kórházukért is, részvételükkel növelik ugyanis a Richter által a helyi kórház számára felajánlott adomány összegét.

Tavasszal újabb három városba látogat el a Richter Egészségváros Program„Egészség ezreknek, milliók a kórháznak” felhívással. A családi program az egészség és egy jó ügy szolgálatában május 14-én Kalocsán, május 21-én Székesfehérváron, május 28-án pedig Budapesten kerül megrendezésre, amely az ingyenes szűrővizsgálatok mellett egészségügyi tanácsadással, előadásokkal, tornával, fitnesz- és gyermekprogramokkal várja a fiatalokat, felnőtteket és időseket egyaránt.

A 10 és 18 óra között zajló programokon többek között prosztata-, csontritkulás- és csontsűrűségmérést, bőrgyógyászati szűrést, koleszterinszint- és vérnyomásmérést végeztethetnek el a szakemberekkel a rendezvényre látogatók. Magyarországon több mint 1 millió embert érint a cukorbetegség (diabétesz), és legalább félmillióra becsült a fel nem ismert betegek száma. Ezért 40 éves kor felett évente legalább egyszer érdemes megmérettetni a vércukorszintet, amit idén először az Egészségvárosba látogatók a helyszínen meg is tehetnek.

A szűrések mellett memóriazavar, Alzheimer-kór, alvászavar, fájdalom és nőgyógyászati témában felmerülő kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők, de dietetikus, gyógytornász és gyógyszerészek is rendelkezésre állnak egész nap. A tanácsadás mellett gyógytorna gyakorlatokat tanulhatnak és végezhetnek az érdeklődők, valamint véradáson és elsősegélynyújtás bemutatón és oktatáson is részt vehetnek a legaktívabb lakosok.

A programnak komoly aktualitást ad a magyar lakosság figyelmeztető egészségi állapota. Az életmód legalább 40%-ban befolyásolja az egészséges életkilátásokat, ezért fontos hangsúlyozni az egyéni felelősséget az egészségmegőrzésben. Ezt teszi Rudolf Péter színművész-rendező is, aki az esemény védnökeként személyes példával bíztat az egészséges életmódra a rendezvények helyszínén.

A Richter Egészségváros szűrésein résztvevők egészségügyi adatai — hasonlóan az országos átlaghoz — az elmúlt években figyelmeztető képet adtak:nagyjából minden ötödik embernél mértek a normálistól eltérő eredményeket. A lakosság hozzáállása egy ilyen kezdeményezéssel kapcsolatban azonban optimizmusra is okot ad, melyet Katus Attila aerobik világ- és Európa bajnok gyakorlati útmutatója is fokoz: szórakoztató fitneszprogrammal várja a fiatalokat és az idősebbeket egyaránt, a tornaóra után pedig személyre szabott fitnesz- és életmódtanácsokkal segíti az érdeklődőket. Az esemény háziasszonya Jaksity Kata műsorvezető, de a rendezvényre kilátogatók találkozhatnak Rácz Zsuzsa író, újságíróval is, a híres Terézanyu könyvek szerzőjével.

A Richter Egészségváros célja, hogy mindenki egyszerre tehessen valamit saját maga egészségéért és városa egészségügyének fejlesztéséért. A Richter ennek érdekében minden városban 2.000.000 forint adományt ajánl fel a helyi kórház számára, melyet minden látogató személyesen növelhet a programok bármely elemében való részvételével, például a helyszínen elvégeztetett szűrővizsgálatokért vagy a meghallgatott előadásokért kapott adománypontok alapján.

A Richter Egészségváros Program helyszínei:

2011. május 14. – Kalocsa, Búzapiac tér

2011. május 21. – Székesfehérvár, Városháza tér

2011. május 28. – Budapest, Kőbányai Szabadidő Központ előtti park


A tavaszi programsorozatban résztvevő egészségügyi intézmények:

Kalocsa Városi Önkormányzat Kórház és Rendelőintézete, Kalocsa

Fejér Megyei Szent György Kórház, Székesfehérvár

Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Budapest



A részletes programról, a kampányhoz kapcsolódó érdekességekről a rendezvénysorozat teljes ideje alatt a www.egeszsegvaros.hu honlapon olvashatnak bővebben az érdeklődők, javaslataikat vagy észrevételeiket pedig az [email protected] címre küldhetik el.A magyar lakosság létszáma 1989 óta 400 ezer fővel csökkent és elérte a kritikus 10 millió alatti létszámot. Ennek oka nemcsak az alacsony születési számban keresendő, hanem a halálozások magas számában is. Pedig a rendszeresen végzett szűrővizsgálatok nagyban elősegítik a korai felismerést, ezáltal a túlélési esélyeket is megsokszorozzák.

A magyar lakosság körében a legtöbb megbetegedést az érrendszeri problémák okozzák. A férfiaknál a prosztatarák és a keringési rendellenességek, a nőknél a mellrák, a méhnyakrák illetve a csontritkulás a vezető halálozási ok. Számos olyan betegség létezik azonban, amely a két nemet egyforma arányban érinti, ilyen például a cukorbetegség.

Vércukormérés
Magyarországon legalább 500-600 ezer embert érint a cukorbetegség (diabétesz), és legalább félmillióra becsült a fel nem ismert betegek száma. A betegség tünetei lassan alakulnak ki, gyakran a már kialakult szövődmények kapcsán diagnosztizálják. A diabétesz mintegy 10-15 évvel lerövidíti a várható életkort, és nagyon magas a súlyos szív- és érrendszeri betegségek gyakorisága, mivel a magas vércukorszint károsítja a kis- és nagyereket. A diabéteszhez köthető látásromlás, veseelégtelenség, magas vérnyomás, szívinfarktus, szélütés, idegrendszeri károsodás, érszűkület, végtagamputáció megfelelő kezeléssel megelőzhetőek. A már kialakult szövődmények esetében pedig lassítható, megállítható a további romlás. 40 éves kor felett évente legalább egyszer érdemes megmérni a vércukorszintet.

Felmérések bizonyítják, hogy az életmód legalább 40%-ban befolyásolja az egészséges életkilátásokat, ezért fontos hangsúlyozni az egyéni felelősség szerepét az egészségmegőrzésben. Az egyén egészsége az őt körülvevő családnak, és a tágabban értelmezett közösségnek is érdeke: minél hosszabb legyen az egészségben eltöltött évek száma. Ezért viszont tudatosan tenni is kell, például helyes táplálkozással, rendszeres testmozgással, megfelelő életmóddal, és rendszeresen elvégeztetett szűrővizsgálatokkal.

Ingyenes szűrővizsgálatok egy helyen – Richter Egészségváros
A Richter Egészségváros szabadtéri ingyenes családi programsorozat szűrésekkel, egészségügyi tanácsadással, ismeretterjesztő előadásokkal, fitnesz-, torna- és gyerekprogramokkal, színpadi műsorral fiataloknak, felnőtteknek és időseknek egyaránt.
Az egész napos eseményen prosztata-, csontritkulás- és bőrgyógyászati szűrést, vércukor-, koleszterin- és vérnyomásmérést végeztethetnek el a rendezvényre látogatók. A szűrővizsgálatok mellett az egészségügyi tanácsadásokon csontritkulás, Alzheimer-kór, alvászavar, memóriazavar, ízületi-, gyomor-és onkológiai fájdalmak, nőgyógyászati és kardiológiai témában felmerülő kérdésekre kaphatnak választ, de dietetikus és gyógytornász is rendelkezésre áll egész nap. Emellett gyógytorna gyakorlatokat tanulhatnak és végezhetnek az érdeklődők, illetve elsősegélynyújtás bemutatón és oktatáson, patikai „Kérdezze gyógyszerészét!” tanácsadáson is részt vehetnek, melynek során a patikákban is népszerű testtömegindex mérést is elvégezhetik az egészségükért minél többet tenni akarók.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.