Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Internetpszichológia. Kóros függőség?

Mint a pszichés működéseket potenciálisan károsító emberi tevékenység, az internethasználat is a pszichiáterek/pszichológusok figyelmének homlokterébe került. A szakembere szerint heti húsz óra fölött már kóros függőségről beszélhetünk.

A legtöbben azért aggódnak, mert szerintük az internet szociális izolációhoz vezet, a valódi, hús-vér emberi kapcsolatok elveszítése által. A kóros internethasználatot leírták addikcióként, kompulzív magatartásként, az impulzuskontroll zavaraként vagy kísérő tünetként. Egyelőre kevés megbízható vizsgálat született, és ez magyarországi viszonylatban is igaz.
Négy éve kezdett szerveződni az a magyar pszichológusokból és szociológusokból álló öttagú kutatócsoport, amelyik az internet-függőséggel kívánt foglalkozni. A norma szerint a heti 8-20 óra internetezés számít normál mennyiségnek, az e fölötti időtartamok kórósnak mondhatóak, és szociális izolációhoz, depresszióhoz, a testi-lelki egészségi mutatók romlásához vezetnek.

Mára kiderült - ahogy azt egyébként sejteni lehetett -, hogy a fiatalok neteznek a legtöbbet, a függők nem ritkán napi 3 óránál is többet. 4 csoport kristályosodott ki a felmérés végére: a minta 71%-a volt egészséges, 11%-a úgynevezett öngyógyító internetező (a net adja meg a választ problémáikra, pl. társkereső), 12%-a impulzus kontrollzavarban szenvedő, és 6%-a függő.

A függők többnyire férfiak, 20 év alattiak és munkára ritkán használják az internetet. Az impulzus kontrollos csoport internetes tevékenysége játékra és multimédiás chat-re korlátozódik, ők 21 és 31 év közöttiek. A pszichológia teszt alapján az is bebizonyosodott, hogy a függők 14%-ának súlyos pszichés problémája, 21 %-nak evés problémája, 19%-nak pedig más függősége is volt már életében. Azok között kevesebb a függő, akik már régóta használják a világhálót, sokkal inkább az "újoncok" kapják meg ezt a betegséget. A fiatal nemzedék otthonosan mozog a világhálón, az idős viszont nem, előbbit net-nemzedéknek is hívják.

A net-nemzedékből kerülnek ki a függők, akik általában divatoznak és függnek a mindenkori trendektől, nem tudják kontrollálni azokat, valamint azok, akik szociálisan sikeresek internetes tevékenységük révén. Az internet függőket a leghatásosabban pillanatnyilag magatartás-terápiával lehet kezelni, szélsőséges esetben a gyógyszeres kezelés is elképzelhető.

(d. g.)


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.