Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ismeretlen, veszélyes drog miatt kerültek többen kórházba

Európában elsőként Magyarországon jelent meg az a szintetikus kábítószer, amely fogyasztása miatt mintegy 15-en kerültek eddig kórházba. A tablettán az ismert közösségi oldalra utaló "F" betű volt. Szakértők szerint jelenleg legveszélyesebb pszichoaktív hatású szer.

Az ÁNTSZ közlése szerint a betegek egymástól függetlenül kékes-zöldes színű tabletta (egyben vagy porítva) fogyasztásáról számoltak be, a tablettán az ismert közösségi oldalra utaló "F" betű volt. A betegek közül többen súlyos tüneteket mutattak, intenzív ápolásra szorultak - közölték.

Kép: DÁT2 Psy Help Faceebook oldala

Az ügyben az MTI megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság azt közölte: az egészségre rendkívül káros, pszichoaktív hatást kifejtő szer az elmúlt időszakban jelent meg a kábítószert, illetve dizájner drogokat fogyasztók körében. Az anyag emberi szervezetre gyakorolt hatása rendkívül káros, már több, orvosi beavatkozást igénylő rosszullét történt az ország több pontján.

A veszélyes szer megjelenésére tekintettel a rendőrség megtette a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a komponens piaci jelenlétét visszaszorítsa. Hozzátették ugyanakkor, hogy megelőző, felderítő munkájuk mit sem ér, ha a kábítószer-fogyasztók nem törődnek a rájuk leselkedő halálos veszéllyel, ezért azt kérték: az emberek tartózkodjanak mindennemű kábítószer fogyasztásától.

Elek István, a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ toxikológiai osztályának főorvosa azt mondta, a hozzájuk bekerültek közül többen intenzív ellátásra szorultak, azonban haláleset eddig nem történt. A szer hatása elhúzódóbb, mint amit az eddigi készítményeknél megfigyeltek, és voltak olyanok, akinél fennmaradt a hallucinozis, pszichotikus állapot, ezért őket a pszichiátriai osztályon kezelik. Nemcsak Budapesten, de országszerte jelezték az intézmények, hogy ilyen tünetekkel kezeltek beteget.

- mondta el a főorvos.

Kiemelte, egy új, Magyarországon eddig még ismeretlen - így a tiltó listán sem szereplő – dizájner drog került piacra, aminek a szerkezeti képletét és a hatóanyagát sikerült kimutatni. Általánosságban a betegek nem tudták megmondani, mit vettek be, azonban ennek az új szernek a hatása hosszabb és súlyosabb tüneteket is produkál, mint a korábban már ismert szereké.

Az elmúlt napokban kórházba kerültek jellemzően középkorúak voltak.

Nagyon rossz hangulatban vannak a fiatalok
Csökkent azoknak a száma, akik ugyan elégedetlenek jelenlegi helyzetükkel, de javulásra számítanak. Ezzel párhuzamosan többen nyilatkoztak úgy, hogy most sem elégedettek, de nem is bíznak abban, helyzetük jobbra fordul.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.