Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ismeri a prosztata-megnagyobbodás tüneteit?

50 felett minden 2. férfi ismeri a prosztata-megnagyobbodás tüneteit, 80 felett pedig ez az arány már 80 %. Éppen ezért fontos, hogy egy férfiember se vegye félvállról a tüneteket, ugyanis idejében történő szűréssel a folyamat jól kontrollálható, az esetleges rosszindulatú elváltozás idejében felismerhető és sikeresen kezelhető. Az igen gyakori probléma hátteréről és a kezelési lehetőségekről dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológus szakorvosa beszélt. 

A prosztataszűrés életet menthet



Kicsi, de jelentős szerv

A prosztata (dülmirigy) a húgyhólyag alatt elhelyezkedő, gesztenye nagyságú és alakú, tokkal körülvett mirigy, amelynek váladéka adja a sperma folyékony részének jelentős hányadát. A szerv tömörsége miatt kitapintható a végbélen keresztül és duzzanata következtében kisebb-nagyobb mértékben beszűkítheti a rajta áthaladó húgycsövet, ezt tapasztalhatják a prosztata-megnagyobbodással küzdő férfiak vizeletürítési panaszaiknál.
A prosztata növekedése bizonyos mértékig együtt jár a korral, már csak a hormonális változások miatt is, de ez nem feltétlenül jár együtt vizelési panaszokkal. Amennyiben azonban a prosztatán áthaladó húgycső összenyomódik, ez fokozatosan elzárja a vizelet útját, és a húgyhólyag izomzatának egyre nagyobb erő szükséges, hogy átpréselje a vizeletet. Azért is veszélyes ez a folyamat, mert az erőltetés miatt az izomzat megvastagodhat, a hólyag falában hegesedés alakulhat ki és csökkenhet annak kontrakcióképessége is. Ez nyilvánvalóan vizeletpangáshoz vezet, amely ha eléri a vesét, akár vesefunkció csökkenés is létrejöhet, valamint fertőzött vizelet kialakulásához, kőképződéshez vezethet.

Figyelmeztető tünetek

Ha vizeletürítési problémák lépnek fel, érdemes a prosztata megnagyobbodására gyanakodni, és felkeresni egy urológus szakorvost. A jellegzetes tünetek:
- gyakori, sürgető vizelési ingerek
- vizeletürítési nehézség, esetleg vizeletelakadás
- szakaszossá váló vizelés
- utócsepegés
Amennyiben a prosztata akut gyulladása zajlik, előfordulhat láz, hidegrázás, gát- és deréktáji, herékbe sugárzó fájdalom, azonban a krónikus gyulladás tünetei nem ilyen feltűnőek és erőteljesek. A gyulladást okozhatják például nemi úton terjedő baktériumok (ezért a sűrű partnerváltás kifejezetten kockázati tényező), húgyúti fertőzés, de sok esetben nem mutatható ki kórokozó. A kivizsgálás a legenyhébb panasz esetén is elengedhetetlen, elsősorban a rosszindulatú elváltozások kizárása miatt.

Szükséges vizsgálatok

Az urológus az a szakember, aki probléma esetén elvégzi a nem túl kellemes vizsgálatot. Síkosított gumikesztyűben a legkönnyebben elérhető módon, a végbélnyíláson keresztül megtapintja a prosztatát, és szükség esetén nyomással egy kis folyadékmintát is kiprésel. Ezt később bakterológiailag elemzik, esetleges gyulladást okozó kórokozók után kutatva. A vizsgálatkor jelentkező érzékenység eleve gyulladásra utalhat.
Ugyancsak hasznos vizsgálat lehet a véranalízis, amely során elsősorban a PSA szintet (prosztata specifikus antigén) elemzik. Ez az érték a jóindulatú megnagyobbodás esetén is nagyobb lehet, így mindenképpen fontos mérőszám. Ezeken a vizsgálatokon kívül fontos még az ultrahang vizsgálat, valamint a számítógépes vizeletáramlás vizsgálat.

A kezelés lehetőségei

Jóindulatú megnagyobbodás enyhébb eseteiben úgynevezett fitoterápiás kezelések jó hatásúak, ilyenek a törpepálma, a csalángyökér, tökmag, vagy rozspollen-kivonatok, ezek tartós szedés esetén fejtik ki kedvező hatásukat.
Kifejezett vizeletürítési tünetek esetén a tünetek súlyosságától és a prosztata méretétől függően 2 szintetikus gyógyszercsoport alkalmazására van lehetőség. Az alfa-receptor blokkoló gyógyszerek a prosztata méretét nem csökkentik, csak a feszülését szüntetik meg, míg finasterid hatóanyagú gyógyszerek méretének kisfokú csökkenését tudják eredményezni.
Előrehaladott, gyógyszeres kezelésre nem reagáló, szövődményeket, esetleg teljes vizeletelakadást okozó megnagyobbodás esetében a prosztata teljes vagy részleges műtéti eltávolítása a választandó kezelés.
Rosszindulatú megnagyobbodás (prosztatarák) esetén megfelelő kezdeti stádiumban az úgynevezett radikális prosztataeltávolítás (akár hasi, akár laparoscopos műtéttel) jön szóba. Adott stádiumban a sugárkezelés is gyógyulást eredményezhet. Bizonyos esetekben a prosztatarák hormonkezelését választja az urológus és az onkológus szakorvos, de ez csak a rosszindulatú folyamat tartós, gyógyszeres blokádját eredményezi, a beteg rendszeres ellenőrzést kezelést igényel.

A megelőzés fél siker

A jó hír, hogy a prosztata rendszeres kiürítése pozitív hatással van a szervre, így az aktív nemi élet kifejezetten terápiás hatású. A megelőzésben fontos szerepet játszik még a monogám párkapcsolat, a rendszeres testmozgás, az étrendbeli tudatosság is. Ez utóbbi magában foglalja az alkohol, főként a tömény szeszek kerülését, a csípős ételek mérséklését, a telítetlen zsírsavak beillesztését az étrendbe, főként olajos magvak és tengeri hal formájában. A tökmag, a kisvirágú füzike jótékony hatásai is közismertek. Mivel azonban 50 év felett a prosztata-megnagyobbodás előfordulása rohamosan emelkedik, az évenkénti urológiai szűréssel megelőzhető a folyamatok romlása.

www.oxygenmedical.hu

 


Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.