Igazság szerint már az Amélie csodálatos élete című produkció – lásd erről egy tavaszi írásunkat -, is Tőle, ettől a sugárzóan kedves, csupa-élet, csupa-báj francia kisasszonytól lett hiteles és emlékezetes műalkotás, s így van ez most is, a – nem túl szerencsés - címben jelzett filmnél, amely egy húszéves nő magakereséséről, illetve a szerelemért, szerelméért vívott harcáról szól.
A „hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat” igazsága most újabb elegáns bizonyítékkal gyarapodott. Michéle külső-belső kálváriája, megpróbáltatásai azt látszanak igazolni, hogy a konfliktusmegoldás legjobb módja, ha szembenézünk vele, s a legrosszabb, ha hátat fordítunk neki. Valamint, hogy két ember igen ritkán kapcsolódik egymáshoz olajozott fogaskerékként. Valamint, hogy a szerelem az átkozott gyötrelem, és irracionális és hol a pokolban, hol a mennyországban találja magát emberfialánya, ha megajándékozza őtet a sors ezzel az állapottal.
Megemlíteném továbbá, hogy ezt a filmet nem csak kezdő, vagy gyakorló szerelmeseknek, illetve kiábrándultaknak érdemes megnézni. A férfi főszereplő ugyanis egy zsidó származású – hogy vallású-e, azt nem állíthatjuk határozottan – állatorvost alakít, ami alkalmat ad a zsidó túlérzékenység, és a származásból adódó ambivalens magatartás mulattató, franciásan elegáns bemutatására.
Ismételten meg kellett állapítanom, irigylésre méltó az a nemzet, ahol ilyen bölcsen, szellemesen és könnyedén tudnak beszélni, mesélni az Élet Nagy Dolgairól.
