Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Isten óvja a királynőt, aki ma 65 éve lépett trónra

Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága és más birtokok, területek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője - ma hatvanöt éve, hogy II. Erzsébet királynő viseli a fenti címeket.

II.Erzsébet a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte az angol trónt, de a 91. életévéhen járó királynő egyik elődjének sem adatott meg ilyen hosszú élet és ennyi idő ezen a trónon. Az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját már 2015. szeptember 9-én megdöntötte. Ezt a rekordot addig a napig üknagymamája, az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartotta 63 évvel, hét hónappal és három nappal.

II.Erzsébet 2015 márciusában Kép: wikipedia

A királynő hivatalosan zafírjubileumnak nevezett 65. uralkodási évfordulója jóval csendesebben telik majd, mint a 60. évforduló öt évvel ezelőtti gyémántjubileuma. Akkor az Egyesült Királyságban és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség 54 országában - köztük abban a 15-ben, amelynek II. Erzsébet királynő ma is az alkotmányosan elismert államfője - világraszóló ünnepségsorozattal köszöntötték az uralkodót.

Ezúttal azonban csak a Buckingham-palota melletti Green Parkban, illetve a Tower ősi erődje mellett felsorakozó tüzérségi díszszázadok tisztelgő sortüzei jelzik majd az évfordulót, a királynő az udvar tájékoztatása szerint családi körben tölti, és édesapja, néhai VI. György király emlékének szenteli a hétfői napot.

Egy kis történelem...
György király nem - és így idősebb leánya sem - volt egyenes ágon trónvárományos, mindketten György bátyja, VIII. Eduárd "jóvoltából" kerültek a brit trónra. Eduárd ugyanis a korona helyett egy elvált amerikai hölgy, Wallis Simpson kegyeit részesítette előnyben, és 1936. december 10-én, alig 327 napi uralkodás után, a koronázást meg sem várva távozott az Egyesült Királyság éléről, átadva helyét öccsének, Albert yorki hercegnek, aki csak uralkodói névként választotta a György nevet. A magának való, zárkózott, beszédhibákkal küszködő, uralkodói szerepre egyáltalán nem törő új királyban valójában felesége, Erzsébet anyakirálynő tartotta a lelket, amíg lehetett. Nem sokáig lehetett: György király - bár népe nemzeti hősként tisztelte - a rároskadt felelősség, és főképp a háborús évek megpróbáltatásainak súlya alatt korán összeroppant, és 1952. február 6-án, alig 57 esztendősen elhunyt, a fiatal Erzsébetre hagyva az akkor még mindig világháborús sebeit gyógyítgató, súlyos áruhiány és kiterjedt jegyrendszer szorításában élő Egyesült Királyság trónját.

Erzsébet hercegnőt Kenyában érte atyja halálhíre. Amikor egy héttel korábban, férje, Fülöp herceg kíséretében elindult Afrikába, már ő is és az udvari illetékesek is sejtették, hogy nem látja többé nagybeteg édesapját. Poggyászában e meggondolásból fekete gyászruha is volt, valamint egy dosszié, amely trónra lépésének hivatalos írott deklarációját tartalmazta.

Első miniszterelnöke az eddigi tizenhárom közül Winston Churchill, a világháborús győző volt. A Kremlben és a Fehér Házban is még azok a vezetők ültek - Moszkvában Sztálin, Washingtonban Harry Truman -, akik közvetlenül részesei voltak a II. világháborúnak.

Az utóbbi húsz év négy brit miniszterelnöke közül három - Tony Blair, David Cameron és a jelenlegi kormányfő, Theresa May - már II. Erzsébet királynő trónra lépése után született, és a Blairt követő Gordon Brown sem volt még egyéves, amikor Erzsébetet a sors nem egészen 26 évesen, édesapja halálának pillanatában a trónra emelte.

Uralkodása alatt felépült, majd egy nemzedéknyi idő elteltével leomlott a berlini fal, és először látogattak űrhajósok a Holdra.

Ő volt az első brit uralkodó, akinek koronázását élő televíziós közvetítésben láthatták az alattvalók - legalábbis abban a 1,5 millió brit háztartásban, ahol 1953-ban már volt tévékészülék.

II. Erzsébet királynő uralkodásának eddigi hat év fél évtizede nem volt mentes családi megpróbáltatásoktól és tragédiáktól.

"Annus horribilis" - borzalmas év, mondta ki például 1992-re, könnyek között, az azóta szállóigévé vált minősítést. Akkor vált nyilvánvalóvá ugyanis, hogy legidősebb fia, Károly trónörökös és Diana hercegnő egészen addig tündérmesének beállított házassága romba dőlt; különköltözésüket John Major miniszterelnök jelentette be az alsóházban.

Akkor vált el a királynő leánya, Anna hercegnő, abban az évben járták be a világsajtót a másodszülött fiú, András yorki herceg félpucér feleségéről, Sarah Fergusonról egy idegen férfi intim társaságában készült, súlyosan kompromittáló lesipuskás fotók, és akkor emésztették el a lángok a legősibb uralkodói rezidencia, a windsori kastély jelentős részét.

Meglepő dolgot tett II.Erzsébet
A brit színészvilág és az üzleti élet számos közismert hölgytagja is szerepel a brit uralkodó által újév alkalmából magas elismerésben részesítettek listáján, amely 1196 nevet tartalmaz. Köztük egy 13 éves fiúét is. Vajon mivel érdemelte ki az elismerést?

Az igazi "annus horribilis" azonban 1997 volt, Diana hercegnő - Károly trónörökös felesége - világszerte sokkot okozó párizsi autókatasztrófájának éve. Az udvari krónikások jórészt egyetértenek abban, hogy Diana halála és az azt megelőző kölcsönös házasságtörési, majd válási botránysorozat az utóbbi évszázad legnagyobb megrázkódtatása volt a brit monarchia életében, talán nagyobb, mint VIII. Eduárd lemondásának világraszóló botránya.

Mindezen megpróbáltatások közepette II. Erzsébet királynő - kifelé mutatott - rendíthetetlen nyugalommal és szilárdsággal tartotta egyben a monarchiát. Bár ezt a nyugalmat a sajtó és az alattvalók sokszor ridegségként érzékelték - így volt ez például a Diana halálát követő példátlan társadalmi felindulás idején is -, a történészszakma azonban teljes egyetértésben vallja, hogy a brit monarchia kizárólag II. Erzsébet kikezdhetetlen személyes tartásának köszönhetően élte túl az elmúlt hat és fél évtized hatalmas világtörténelmi változásait és családi megrázkódtatásait.

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.