Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Isten óvja a koronád!

Nyár, kánikula, 30 fok árnyékban is. Aztán meg még több. Ahogy kúszik felfelé a hőmérő higanyszála, úgy válik egyre vállalhatatlanabbá az ember frizurája nyáron. A városban a pára és a por, a nyaralásnál a strandolás viseli meg hajszálainkat. Persze nyáron nem nagyon tudunk mást tenni, mint hogy ha formába hozzuk magunkat, akár minden nap újra és újra megmossuk, jó esetben hajszárító nélkül hagyjuk megszikkadni, rosszabb esetben ugyancsak naponta nyúzzuk beszárítással is hajkoronánkat.

Kép: Weleda

Természetesen jót teszünk magunkkal, ha ügyelünk a jó tanácsokra, és nem töltünk időt akkor a napon, amikor a legmagasabb az UV-sugárzás, tehát 11 és 15 óra között, hiszen ez természetesen az arcunknak és testünknek sem tesz jót, de a hajunkat sem kíméli. Nem véletlenül érdemes ma már egyre magasabb faktorszámú napvédő készítményt használni mindenkinek, de mivel a hajunkra ilyet nem kenhetünk, ajánlott divatos kalapot, sapkát választani, amit elviselünk magunkon, sőt elegánsan kiegészíti öltözékünket. Van még egy varázseszköz, a kendő. Egészen biztos, hogy szinte mindenkinél lapul otthon a szekrényben néhány különleges mintájú, vagy éppen egyszínű selyemkendő, amelyet csavarva, tekerve, csomózva számtalan variációban a fejünkre tehetünk. Idézzük csak fel a francia sztárok könnyed eleganciáját, amint egy cabrioban hasítanak a Riviérán és próbáljuk ki mi is a kendők varázslatos világát. Persze ha egészségesen táplálkozunk, sok friss zöldséget, gyümölcsöt eszünk, nasinak olajos magvakat rágcsálunk, akkor hajszerkezetünket belülről is megerősíthetjük, hiszen ellátjuk minden szükséges vitaminnal és ásványi anyaggal.

Természetesen ettől függetlenül érdemes megtalálnunk a számunkra legmegfelelőbb hajápolási eszközt is, hiszen egyszer mégiscsak eljön a hajmosás és hajregenerálás ideje. És bár enni inkább salátákat ajánlunk a legmelegebb évszak idején, a hajunkra csodás hatással lesznek az egyik legismertebb márka különleges hajápolói, amelyek kölessel, zabbal illetve búzával készültek. Persze nem akárhogyan!

Kép: Weleda

A köles tápláló samponban bio köleshéj kivonat, bio makadámia dióolaj és a bio zsálya segítik a normál haj természetes állapotának fenntartását, és persze támogatják a hajat szilárdságának és természetes fényének megtartásában is. A búzasampon búzacsíra olajjal, az árvácska és bio zsálya értékes kivonataival támogatja a fejbőrt. Tartósan ápolja a hajat anélkül, hogy elnehezítené azt, és csökkenti a korpásodást. A rozmaring és a Copaiba-olaj élénkítő illatot kölcsönöz a samponnak. A búza hatóanyagai segítenek a száraz, korpásodásra hajlamos fejbőr természetes egyensúlyának helyreállításában. És akkor még nem is beszéltünk a zabról! A zabos ápoló sampon pedig gyengéden tisztít, simítja a hajfelszínt és segít csökkenteni a haj töredezettségét. A bio jojoba olaj valamint a bio zab és a bio zsálya kivonatai visszaadják a haj természetes fényét és rugalmasságát.

Kép: Weleda

A mimóza, a cédrusfa és a tonkabab fűszernövény marcipánra emlékeztető aromája finom virágos illatot kölcsönöznek a zabbal ápoló termékeknek. Természetesen mind a három ápoló sampon úgy működik, hogy a nedves hajba kell masszírozni, majd alaposan leöblíteni.

A hajápolás mindazonáltal csak úgy lesz teljes, ha használunk regeneráló zab hajbalzsamot is, amely extra ápolásról gondoskodik hajmosás után. Az értékes növényi hatóanyagok kompozíciója simítja a hajfelszínt, ezáltal javítja a kifésülhetőséget. A lágyan illatozó balzsam bio jojobaolajjal, bio kókuszolajjal és a bio zab és bio hibiszkusz kivonataival ápolja a hajat, rugalmassággal, ellenállóerővel és fénnyel ajándékozza meg. Aki még ennél is többet szeretne tenni a hajáért, az használjon hetente 1-2 alkalommal hajpakolást. A  zab hajpakolás bio jojoba olajat, bio kókusz olajat és shea vajat tartalmaz, melyek erősítik és táplálják a hajat, anélkül, hogy elnehezítenék. A tartalmas összeállítás támogatja a haj vízháztartását, újra simává varázsolja a száraz hajat. Tápláljuk tudatosan hajunkat nyáron is kívül-belül, hogy ősszel is vidáman nézhessünk a tükörbe!

Kánikula, utazás
Nemcsak magadat, autódat is tedd "nyárállóvá". Gondosan nézd végig a kocsidat mielőtt nyaralni mész. Adok hozzá segítséget!

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.