Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Itt a japán cseresznyefavirágzás

Japánban javában tart a csereszenyefavirágzás, március végétől egészen május elejéig végig vonul végig a szigetországon, akár az egy sorba rendezett dominók, ahol az első darabot megbökve egymás után dőlnek el. Budapesten április 18-19-re jósolják a meteorológusok az ELTE Füvészkertjében a szirombontást, de a járvány miatt a hagyományos Sakura Ünnep most elmarad.

A japánspecialista.hu már év elején megjósolta, mikor köszönt be Japánban a cseresznyefavirágzás. Budapesten a majd két hónapos virágzás közepére esik általában az itthoni fák virágba borulása. Idén április 18-19-én rendezték volna az ELTE Füvészkertben a Sakura Ünnepet, ám a járvány ezt is áthúzta. Ettől persze még a Füvészkertben minden bizonnyal ott virágoznak a gyönyörű fák, amiket most épp nem lát senki.

Van szebb a csereszenyafavirágzásnál? Fotó: depositphotos

 

Ahogy januárban jósolták, idén a megszokottnál tényleg egy héttel előbb érkezett a cseresznyevirágzás Tokióba. A teljes virágba borulást március 27-re becsülték az oszakai székhelyű cég január 9-i előrejelzéséből, s igazuk is lett. A déli városok után hozzávetőleg így követik egymást Észak-Japán felé tartva a virágzások: elsőként Tokió és Kochi prefektúra volt szemtanúja az ikonikus virágzásnak, méghozzá március 19-től. Tokióban március 21-én kezdődött a szirmok kibontakozása.

Az időjósok szerint a korábban kezdődő virágzást a magasabb hőmérséklet okozza, hiszen az ősz és a tél is enyhébb volt a korábbiaknál, ráadásul a tavaszi időjárást is kellemes, naposnak jósolják. A japán fővárosban 2013 óta folyamatos felmelegedést figyelnek meg a tudósok.

Az előrejelzések az ország többi részén is valamivel korábbra saccolták a cseresznyefavirágzást: március 20-tól Fukuokába, március 21-től Nagoya városában, március 22-től Hiroshimában, március 23-tól Kiotóban, március 25-től Oszakában és Kagoshimában, április 1-től Kanazawában és április 7-től Sendaiban.

A teljes virágba borulást a következőképpen jósolták a cég meteorológusai: Tokióban és Kochiban március 27-én, Fukuoka városában március 29-én, Oszakában, Kiotóban, valamint Hiroshimában április 1-jén, valamint Sendai-ban április 12-én. A szigetország északi részén, Hokkaido-n várhatóan május 1-jén kezdenek virágba borulni a cseresznyefák, teljes pompájukat május 5-én érik el.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.