Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Itt az új sláger Kállay-Saunders András első nagylemezéről

Delivery Boy címmmel elkészült Kállay-Saunders András első stúdióalbuma. Az anyagot a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon 5. helyen végzett énekes, dalszerző március 19-én mutatja be a fővárosi Akvárium Klubban zenekarával, a Kállay SAUNDERS Banddel.

A 30 éves énekes már a tavalyi A Dal előtt fél évvel, 2013-ban elkezdett dolgozni első szólólemezén Szakos Krisztián producerrel, aki az eurovíziós versenyen nagy sikert aratott Running című dalnak is társszerzője volt.

Fotó: Kovács Tamás/MTI

"Koppenhága előtt már nagyjából kész volt egy album, de aztán azoknak a daloknak a többségét elvetettem, és helyettük újakat írtunk az elmúlt hónapokban. Nem tettem rá a lemezre régebbi rádiós sikereimet, az I Love You-t vagy a My Baby-t sem, egy másik számot, a Mary Joe-t például odaadtam a Rising Star televíziós tehetségkutató verseny egyik döntősének, Fehérvári Gábor Alfrédnak.

A lemez címe az egyik dal címe egyben. Azért választottam a Delivery Boyt, mert ifjú huszonévesként New Yorkban a suli mellett pizzafutárként dolgoztam, és volt, aki azt mondta nekem, hiába akarok kiemelkedni, kifutófiú maradok mindig. Bár azóta ismert lettem és elértem, amiről álmodtam, úgy érzem, emberként nem változtam meg. A címmel azt az utat akartam érzékeltetni, amit azóta megtettem" - mondta Kállay-Saunders András az MTI-nek adott interjúban.

Az albumon (kiadó: Egység Média) 12 felvétel szerepel, a dalokat Kállay-Saunders András együtt írta Szakos Krisztiánnal. Természetesen rajta van a lemezen a Running, valamint a tavaly már bemutatott Juliet című szám is, utóbbit társszerzőként Bodoczki Ernő is jegyzi. A legújabb felvétel, a Victory hétfőn reggel debütált a Petőfi Rádióban.

"Általában azt szokták rám mondani, hogy R&B, rhythm & blues előadó vagyok, de én ezt a stílust keverem a rockkal, poppal és más dolgokkal. A Delivery Boy szerintem nagyon színes anyag lett zeneileg. A szövegekben azt írtam le, amit látok és tapasztalok az életem során: őszintén fogalmaztam boldogságról, szomorúságról, bulikról, lírai dolgokról. Három dal szövege 18+-os, vagyis vannak benne szókimondó, ha úgy tetszik, trágár kifejezések, ezeken nem akartam változtatni" - fogalmazott.

A New York-i születésű, öt éve Magyarországon élő előadó korábban szólóban lépett fel, nemrég viszont életre hívta saját zenekarát, a Kállay SAUNDERS Bandet, amelyben a már említett Bodoczki Ernő basszusgitározik, Tóth Ádám gitározik, Szabó Dániel billentyűs hangszereken játszik, Prohászka Zsolt pedig dobol.

Boggie dalával fogunk fesztivált nyerni?
A hétvégén eldőlt, hogy Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing című dal képviseli Magyarországot a májusi bécsi 60. Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között. Azt is meg szeretném nyerni – jelentette ki magabiztosan az énekesnő.

"Régi álmom volt egy saját zenekar, fontos, hogy a színpadon élőben szóljanak a hangszerek körülöttem, ebből rengeteg energiát tudok meríteni. A lemez anyagát ugyan ketten játszottuk fel Szakos Krisztiánnal, de a számokat eleve úgy írtuk, hogy zenekarra szabtuk a zenét. A Delivery Boy-on még Veres Mónika Nika működött közre a vokálokban" - fejtette ki.

A lemezbemutató koncert március 19-én lesz az Akvárium Klubban, a Kállay SAUNDERS Band próbái ezen a héten kezdődnek. A koncerten táncosok is lesznek, a koreográfiát Renátó ReTo Sztrahia készíti. "Látványos showt szeretnénk csinálni. Lesz turné is, a konkrét dátumok és helyszínek most vannak alakulóban".


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.