Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Itt az újraalkotott Aspirin

Megérkezett az új Aspirin® Ultra, amely 116 év után újradefiniálja az Aspirin fogalmát a fájdalomcsillapításban

Kép:Pixabay

A kezdetek

Az Aspirin® története az ókorig nyúlik vissza. A szalicin tartalmú növények kivonatait évezredek óta használták fájdalomcsillapításra. Hippokratész már Kr. e. 400-ban fűzfalevelet javasolt a szülési fájdalom enyhítésére, több mint két évezreddel később, 1899-ben Berlinben a Császári Szabadalmi Hivatalban pedig bejegyezték az acetilszalicilsav, közismert nevén Aspirin® szabadalmát. A Bayer elsők között lépett piacra a tabletta formátummal, amely sokkal kényelmesebb adagolást tett lehetővé a korábban elterjedt por formátumnál. A kis tabletta azóta nagy utat járt be: 1949-ben, az 50. születésnapján a Guiness Világrekordok kiadvány tett említést róla, mint a világon legtöbbet értékesített fájdalomcsillapítóról. 1969-ben az Apollo 11 fedélzetén a Holdra is eljutott, 1977-ben pedig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közzétette az alapvető gyógyszerek listáját, amin alapvető fájdalomcsillapítóként szerepel.

Az új Aspirin® Ultra

A régi mondás szerint az élet túl rövid ahhoz, hogy várakozással töltsük. Napjaink felgyorsult világában pedig senki nem akar várni semmire, különösen nem a fájdalomcsillapításra. Ezért lépett piacra a Bayer az Aspirin® Ultrával, amely klinikailag bizonyított módon kétszer gyorsabban csillapítja a fájdalmat, mint a hagyományos Aspirin® tabletta.1 A MikroAktív technológiára épülő Aspirin® Ultra a márka történetének egyik legnagyobb innovációja, amely modern praktikus csomagolást kapott, és országszerte felváltja az 500 mg-os Aspirin® tablettát az üzletek és gyógyszertárak polcain.

Az új Aspirin® Ultra MikroAktív technológiája csökkenti az aktív hatóanyag, az acetilszalicilsav kristályainak méretét. Ezek átlagosan 10 százalékkal kisebbek a hagyományos Aspirin® tabletta részecskéinél. A kisebb részecskeméret mellett az új technológiának köszönhetően a tabletta a korábbinál hatszor gyorsabban feloldódik, hamarabb bejut a véráramba2 és a hagyományos Aspirin® 500 mg tablettánál kétszer gyorsabban csillapítja a fájdalmat.2

<1> Cooper SA, Voelker M. Evaluation of onset of pain relief from micronized aspirin in a dental pain model. Inflammopharmacology. 2012. aug.; 20(4):233-42

2 Voelker M, Hammer M. Dissolution and pharmacokinetics of a novel micronized aspirin formulation. Inflammopharmacology. 2012. aug.; 20(4):225-31

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Hirdetés
Bayer Hungária Kft., 1123 Budapest, Alkotás u. 50. • Vény nélkül kapható gyógyszer. • Hatóanyag: acetilszalicilsav. • 12 éves kor alatti (40 kg alatti) gyermekek nem szedhetik a készítményt orvosi javallat nélkül • L.HU.CC.12.03.2015.0502


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.