Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Játszik a László Attila Band – zenei ajánló

Június 7-én folytatódik a Raiffeisen Jazz Klub sorozata, ezúttal a László Attila Band muzsikál a II. kerületi, Tárogató út 2-4. szám alatt található Buda Stage-ben, este fél 8-tól. Az előző koncertek után tehát ismét a magyar dzsessz élvonalbeli képviselői szórakoztatják a nagyérdeműt - ha az időjárás is úgy akarja, akkor a kertben (ha nem, akkor a szokásos helyszínen, a színházteremben).

László Attila a hazai dzsesszélet kiemelkedő és köztiszteletnek örvendő személyisége, a Magyar Jazz Szövetség elnöke. Az 1953-ban született gitáros és zeneszerző a budapesti jazzkonzervatóriumban végzett. A 80-as évek közepén kezdett igényes, magával ragadó dzsesszrockot játszani, s olyan társakkal lépett fel, mint a ma már világhírű, jórészt Németországban élő szaxofonos, Tony Lakatos. Egyébként vele együtt alapította meg 1985-ben a Things együttest, amelyben a jelenlegi László Attila Bandből Horváth Kornél, Lattmann Béla és Oláh Kálmán is játszott. Ezzel a zenekarral két CD-t jelentettek meg a német Jazz-Point kiadónál.

1987 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára és big bandjének vezetője.

1997-ben ő vehette át az év zeneszerzője díjat (az ARTISJUS elismerését), 1999-ben Szabó Gábor életműdíjat kapott, s ebben az esztendőben választották a Magyar Jazz Szövetség elnökévé is. 2000-ben Weiner Leó zenepedagógiai díjat vehetett át, 2002-ben az ARTISJUS előadói díját. A László Attila Band 1992-ben alakult meg.

Egyébként olyan neves zenészekkel muzsikált, mint Anthony Jackson, Randy Brecker, James Moody, Tommy Campbell, David Friedman.


Oláh Kálmán: a László Attila Band zongoristája, akit sokan a Trio Midnight tagjaként is ismernek (egyébként a mai dzsesszéletben megkerülhetetlen trió adta az első, nagy sikert aratott koncertet a Raiffeisen Jazz Klub sorozatában, március 1-jén). Oláh Kálmán 1970-ben született. 1990-ben végzett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakán, ahol Szakcsi Lakatos Béla és Gonda János növendéke volt. 2000 óta ő maga is tanít: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékén. Ugyanabban az évben megnyerte a leverkuseni Európa Jazzversenyt. 1988-tól tagja volt László Attila Things együttesének, majd játszott a Tomsits kvartettben és a Kőszegi trióban is. Időközben létrehozta saját együttesét, a Trio Midnight-ot, amellyel 1995-ben megnyerték az egyik legjelentősebb tehetségkutatót, a belgiumi Hoeilaart nemzetközi dzssesszversenyt. Sikeresen szerepelt fesztiválokon is, s a trióval több lemezt készített. Ezek közül a legnagyobb elismerést a legutóbbi hozta, az On Track, amelyen Lee Konitz is közreműködött. 2001-ben a stuttgarti kamarazenekarral készített lemezt, amelyen Bach Goldberg variációk című művének témáira improvizál. Ezt az albumot Dél-Koreában adták ki, a Távol-Keleten több tízezer példány fogyott el belőle. 2001-ben ő nyerte a Gramofon című folyóirat Magyar Jazz Díját.


Az együttes virtuóz ütősét, Horváth Kornélt ugyan külföldi turnéja miatt most nem hallhatjuk itthon, játszik viszont a június 7-i koncerten a csapat bámulatos technikájú és sokoldalú dobosa, Szendőfi Péter, aki az amerikai neves dobostól, Dave Weckltől (Chick Corea egykori zenésztársától) tanulva alakította ki stílusát. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola diplomája után ugyanis ösztöndíjasként a Drummers Collective iskolában tanult New Yorkban. 1992-ben saját zenekart is alapított Fusio Group néven.


A László Attila Band tagja a pergő játékú basszusgitáros, Lattmann Béla is, aki 1960-ban született, a budapesti konzervatórium jazz tanszakát nagybőgő szakon végezte el. 1989 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékén basszusgitárt tanít. Játszott többek között Zbignew Namislowskival, Tony Lakatossal (vele két lemezt is készített), Tommy Campbellel is, egyébként László Attilával és Horváth Kornéllal már több mint két évtizede muzsikál együtt.


A június 7-i koncert vendégszólistája Fekete Kovács Kornél trombitás, az 1998-ban létrehozott Budapest Jazz Orchestra egyik alapítója és művészeti vezetője, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékén tanít. 1999 novemberében a Black Smith Workshop nevű zenekarával jelentette meg a Childhood Around 2000 című lemezét. 1993-ban a Krakkóban megrendezett Jazz Juniors Competition jazzversenyen zenekarával első helyezést ért el, emellett a legjobb trombitás díját is átvehette. 2000-ben a magyar zeneművek kimagasló bemutatásáért az ARTISJUS Zenei Alapítvány elismerését kapta. Stúdiózenészként körülbelül 100 lemezen játszott együtt a hazai zenei élet olyan előadóival, mint például Presser Gábor, Horváth Charlie és a Jazz + Az tagjai.




Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.