Emlékszel még Muhammad Alira, a híres bokszolóra? Nála művészibben senki sem tudott ringbe szállni. Igazi show volt, amikor felpumpált mellel és fenyegetően előredőlt testtel igyekezett az ellenfelét felhergelni, és tudtára adni, hogy úgyis csak veszíthet. Emellett képes volt viccesre is venni a figurát, igazán szórakoztató volt.
A hétköznapi életben számos hasonló produkciót láthatunk, amikor két férfi egy utcai vagy kocsmai verekedésnél feszül egymásnak. Kidüllesztett mellel úgy csapnak össze, mint a felbőszült gorillák, miután ledobnak magukról inget, kalapot, sapkát. Mi az oka az előzetes vetkőzésnek? Talán egyszerűbb így a bemelegítés? Vagy a holmijukat akarják megóvni? Netán megragadható felületet nem akarnak ellenfelüknek biztosítani? Nem tudni. Mindenesetre, ha valakivel vitába keverednénk, és az illető elkezd ingujjat gyűrni, sőt vetkőzni, szinte biztosra vehetjük, hogy verekedni akar.
Tény, hogy ha valaki stresszes állapotba kerül, a mellkasa gyors egymásutánban kitágul és összeszűkül, az illető pedig látványosan fújtatni kezd. Amikor a limbikus rendszerünket megfutamodásra vagy küzdésre ingerlik, a testünk megpróbál a lehető legtöbb oxigénhez jutni: vagy úgy, hogy mélyebben veszi a levegőt, vagy úgy, hogy zihálni kezd. A stresszes ember mellkasa azért fújtat, mert a limbikus rendszer az agyában azt üzeni neki, hogy „ lehetséges probléma előtt állunk, jobb lesz növelni az oxigénbevitelt, hátha hirtelen menekülni vagy harcolni kényszerülünk”!
Ha valaki, aki egyébként egészséges, a közelünkben ezt a nonverbális viselkedést produkálja, gondoljuk végig, mi okozhatja nála a hirtelen kiborulást. Már ha van időnk erre. Ellenkező esetben töltsük fel oxigénkészletünket mi is…
