Életforma.hu

ÉLET-MÓD

John Legend jövő nyáron fellép a Budapest Sportarénában

Jövő évi európai turnéján a magyar fővárost is útba ejti John Legend. A többszörös Grammy-díjas amerikai soul-R&B előadó 2022. június 30-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.

A 42 éves John Legend eddig hét albumot készített. Jövő évi koncertsorozatán legnagyobb slágerei lesznek hallhatóak - közölte a szervező Green Stage Production hétfőn az MTI-vel.

Az énekes eredeti neve John Roger Stephens, és igazi csodagyereként tartották számon. Nagymamája tanította meg zongorázni, templomi kórusban énekelve nőtt fel, majd a Pennsylvaniai Egyetemre járt, ahol egy acappella csoport társszerzője volt. Hamarosan megismerkedett Kanye West feltörekvő hiphop előadóval, és a két zenész együttműködött egymás demóiban.

Dolgozott együtt Alicia Keysszel, Twistával, Janet Jacksonnal is.

John Legend jövőre Budapestre érkezik (Foto: Depositphotos)

Már legelső stúdióalbuma, a 2004-ben megjelent Get Lifted hatalmas sikert, és három Grammy-díjat hozott számára: a lemez több mint hárommillió példányban fogyott világszerte. 2006-ban jött ki a Once Again című album, két évre rá az Evolver, majd 2010-ben a Roots-szal közös Wake Up!, újabb két Grammy-vel. A 2013-as Love in the Future lemez után egy évvel a Selma című filmben szereplő, Commonnal közös Glory című dalért az Oscar-díjat is megkapta, majd Emmy-díjat kapott a 2018-as Jesus Christ Superstar Live in Concert című produkcióban nyújtott teljesítményéért.

John Legend tavaly jelentette meg legutóbbi albumát, a Bigger Love-ot.

Ezekben a fájdalmas időkben néhányunk elgondolkodik azon, vajon jó-e nevetni, táncolni vagy romantikusnak lenni. Művészetünkön keresztül képesek vagyunk erre. Ez az album a szeretet, az öröm, az érzékiség, a remény és a rugalmasság ünnepe, azoknak a dolgoknak, amelyek olyan széppé és hatásossá teszik kultúránkat

- mondta akkor.

John Legend nagyon aktív énekes, akit 7 millió ember követ a Youtube-on. Néhány napja jelent meg a karácsonyi dala (You deserve it all), amihez látványos klipet is forgatott. Bár a karácsonyi dala biztos nem fog felcsendülni jövő júniusban, de a legnagyobb slágereit elhozza majd az Arénába.

https://www.youtube.com/watch?v=E7lqYSD22jw

Ezt is olvasd el:


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.