Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Jótanácsok esküvő előtt- hogy ne bolonduljon meg!

Érdemes időben megtervezni az esküvői előkészületek sorrendiségét, s így nem lesz majd őrült kapkodás belőle. Ugye, mennyi mindent meg kell tenni azért, hogy a "nagy napon" minden rendben legyen? Mi most segítünk! 

Öt hónappal az esküvő előtt már célszerű meghatározni annak pontos dátumát. Nem szabad megfeledkezni az ünnepnapokról, munkaszüneti napokról, hogy minden meghívott vendég jelen tudjon lenni.

A bejelentkezés a Polgármesteri Hivatalnál történik, ahol az anyakönyvvezető a házassági szándékot bejegyzi. A menyasszonynak el kell döntenie, hogy a házasságot követően milyen nevet fog viselni, mert ezt is megkérdezik az illetékes szervek. Ha templomi esküvőt is szeretnétek, fel kell keresni az eskető papot, meg kell beszélni a templomi esküvő időpontját (általában a polgári esküvőt követően szokott lenni), s a jegyes oktatások időpontjait.

 A tanúk, koszorúslányok kiválasztásánál, felkérésénél arra kell ügyelni, hogy lehetőleg ne sértődjön meg senki. Általában családtagot szoktak tanúnak felkérni, de lehet barát is. Az esküvő napján szüksége lesz érvényes útlevélre, vagy személyi igazolványra. A meghívandó vendégekről célszerű listát írni (címmel és telefonszámmal), majd ennek megfelelően javasolt költségvetési tervet készíteni. Ha nem mindenki hivatalos az esküvői ebédre, vagy vacsorára, azt figyelembe kell venni.

A jegygyűrűk kiválasztása, megrendelése, az esküvői ruha, fejdísz, kesztyű, cipő, táska és egyéb kiegészítők (babonás menyasszonyoknak gondoskodni kell valami régiről, újról, kölcsön kapott tárgyról és kékről), a vendégeknek apróbb ajándék kiválasztása, autó - s ha szükséges - autóbusz bérlése is ekkor aktuális. A meghívók, menükártyák, ültető kártyák, programfüzetek, köszönő levelek és egyéb dekorációs kellékek kiválasztásánál, megrendelésénél ügyelni kell arra, hogy a meghívók személyes jellegűek legyenek, az ebédre vagy vacsorára szóló meghívók, menü- és ültető kártyák mellékletként legyenek csatolva a meghívóhoz, ha nem mindenki lesz oda is hivatalos. Minden kártya ugyanolyan stílusban készüljön. Egyedül álló személyt kísérőjével együtt szokás meghívni.

Négy hónappal az esemény előtt célszerű a fényképészt, a videóst, a zenészt, illetve a zenekart, a templomi kórust, az orgonistát is kiválasztani, valamint éttermet, szakácsot, akivel a menüt, dekorációt és az étkezés menetét már előre ajánlott tisztázni. Fontos még a polgári esküvőre vers, műsor, zene, a templomi szertartáshoz pedig orgonazene választása, időterv, útiterv, esküvői program elkészítése (nyomdában ki is lehet nyomtattatni, hogy mindenki tudja, mikor, hová kell mennie)

 Egy rendezvényszervező irodát is fel lehet keresni, s az esküvő szervezésével meg lehet bízni. Általában januártól márciusig szoktak esküvői kiállításokat rendezni, melyekre érdemes ellátogatni, mert a kiállítók sok-sok kedvezményt kínálnak. Minden év májusában és decemberében pedig esküvői újságok jelennek meg, elősegítve a választást. Fiatal házaspároktól is lehet tanácsot kérni, ők hogyan szervezték meg saját esküvőjüket, s mi az, amit másképp csináltak volna.

Három hónappal az esküvő előtt már a nászútra is gondolni kell. Szinte az összes utazási iroda katalógusaiból lehet választani nászutat.

A szabadságot is előre el kell intézni az esküvő napjára és a nászútra. A vidékről érkező vendégek számára, s a nászéjszakára szobát kell foglalni. Ilyenkor kell a szükséges okiratokat - születési anyakönyvi kivonat, keresztlevél - beszerezni, a próbafrizurát és az esküvői sminket elkészíttetni a fodrásznál és a kozmetikusnál. Az esküvő napjára is előre be kell jelentkezni.

Két hónappal az esküvő előtt ideje a meghívottak listáját, a költségvetési tervet leellenőrizni, esetleg módosítani, a vőfélyt kiválasztani, a pappal az esküvői ceremónia részleteit megbeszélni, a legénybúcsút, leánybúcsút megszervezni, arra a barátokat, szomszédokat, munkatársakat meghívni, nászajándék-ötleteket adni a rokonoknak, biztosítást elintézni, ha készül házassági szerződés, azt közjegyzőnél hitelesíttetni. Az esküvői meghívókat, ha lehetséges személyesen adjátok át.

A vidéken lakó rokonoknak, ismerősöknek postán is elküldhetitek, s ha szükséges, térképet is lehet mellékelni. Ha a meghívók személyesen lesznek átadva, úgy egyes feladatok ellátására fel is lehet kérni a meghívott személyt, biztosan szívesen elvállalja. A szülőknek is illik meghívót adni, mert azt emlékként eltehetik.

Egy hónappal az esküvő előtt a virágdekorációt (asztalra, autóra, templomba), a menyasszonyi csokrot meg kell rendelni, a nászúthoz a szükséges papírokat (pl.: útlevél) be kell szerezni, ruhákat és egyéb dolgokat meg kell vásárolni, fel kell kérni azt a személyt, aki az esküvő napján a vendégeket fogadni fogja, s az ajándékokat átveszi, aki a menyasszonyt öltöztetni fogja, és azt, aki - a fényképészen kívül - még fényképezni fog. A jegygyűrűk belsejébe szokás gravíroztatni az esküvő helyét, időpontját, vagy a pár nevének kezdő betűit. Ha még nem került rá sor, ilyenkor még el lehet intézni.

Két héttel előtte ismételten fodrászhoz kell menni, hajvágást, festést, dauert most kell csináltatni, mert az esküvő napján nem lesz rá idő. A menyasszonyi tortát meg kell rendelni, az étkezésre ülésrendet kell készíteni. Ha újságban is meg szeretnéd jelentetni esküvőd időpontját, azt most tedd meg.

Egy héttel előtte még el kell menni manikűröshöz, pedikűröshöz, az esküvői sminket ki kell próbálni, a menyasszonyi ruhát, vőlegényi öltönyt fel kell próbálni, a süteményekhez a hozzávalót, üdítőt, italokat meg kell vásárolni. Az esküvői ceremóniát a vőféllyel meg kell beszélni, a templomban főpróbát kell tartani, melyen a tanúknak és a koszorúslányoknak is jelen kell lenniük. Ilyenkor szokás a legénybúcsút, leánybúcsút megtartani.

Egy-két nappal az esküvő előtt a menyasszonyi ruhát el kell hozni a kölcsönzőből, az autókat le kell mosatni, ki kell takarítani, a nászútra mindent elő kell készíteni, be kell csomagolni, a süteményeket pedig meg kell sütni. De nem ajánlatos nekiesni!

Ugye, mennyi mindent meg kell tenni azért, hogy a "nagy napon" minden rendben legyen?

Azért az esküvő napjára is jutott néhány jó tanács: zsebkendőt, tartalék harisnyát, gyűrűket, személyi igazolványokat készítsétek elő, és ne felejtsétek otthon. Már csak fodrászhoz, kozmetikushoz, manikűröshöz kell elmenni, a virágokat kell elhozni a virágboltból (vőlegény feladata), és az esküvői autót kell feldíszíteni.

Az esküvő után pedig illik megköszönni a részvételt, a nászajándékokat egy köszönő kártyával.

Ezek után a házassági évfordulókat is illik majd megünnepelni. (n-t)

Forrás: www.ujszo.com


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.