Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Jótékonysági est az Operaházban

Immár 11. alkalommal tartanak jótékonysági gálát és bált a Magyar Állami Operaházban, és az évezred első évbúcsúztató estélyét Európa szilveszter 2001 címmel rendezik meg - hangzott el az eseményt szervező V.I.P. Arts Management sajtótájékoztatóján, október 9-én a dalszínházban.

Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta: Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozásának közelgő időpontja szolgáltatta a rendezvény alapgondolatát. Ennek jegyében a tagországokból felkért énekesek, zenészek és magyar művészek lépnek fel a műsorban.

Az uniós országokból egy-egy zenekari művész muzsikál majd a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának tagjaival. A koncerten külföldi zeneszerzők - például Brahms, Mozart - magyar vonatkozású kompozíció csendülnek fel.

A hagyományoknak megfelelően az idén is jótékonysági célt szolgál a rendezvény. Ezúttal a jövő nemzedékével foglalkozó, a fiatalok képzését, integrálódását segítő Tempus Közalapítvány a kedvezményezett - közölte az ügyvezető igazgató. Bán Teodóra szólt arról is, hogy a 100 tagú Cigányzenekar koncertjére december 30-án várják az érdeklődőket. Idén már hatodízben rendezik meg Zene-Bor-Gasztronómia címmel a 100 tagú Cigányzenekar ünnepi koncertjét a Budapest Kongresszusi Központban. A virtuóz muzsikusok előadásában többek között Hacsaturjan-, Liszt- és Johann Strauss-művek hangzanak el.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.