Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Jubilál az Étterem Hete

A Gyermekétkeztetési Alapítványt szolgálja a X. Országos Étterem Hét. Március 21. és 27. között 130 olyan csúcskategóriás helyiségben is olcsóbban is foglalhatsz asztalt, amilyenre nem mindig jutna pénzed. A cél, hogy 2016-ban legalább 2016 gyerek lakjon jól a bevételből!     

Jótékonysággal indul indén tavasszal az Étterem Hete. A szerte az országból jelentkező 130 intézményből 50 a legjobb hazai intézetek listáján is szerepel - köztük a legújabb, az ötödik hazai Michelin-csillagos étterem.

Kép: sajtóanyag

 

Március 21. és 27. között ezeken a helyeken átlagosan 3300 forintba kerül majd a háromfogásos ebéd vagy vacsora. A Michelin-csillagos helyeken - melyek prémiumkategóriás besorolásúak - 4900 forintot kérnek ugyanezért. Az idén először borokat is lehet válogatni, a tanácsadó Kovács Antal háromszoros sommelier-bajnok lesz.

Az éttermek vendégenként 50 forintot felajánlanak a Gyermekétkeztetési Alapítványnak. Céljuk, hogy a jubileum alkalmából 2016-ban legalább 2016 gyerek lakjon jól.

Soha még ennyi cég nem jelentkezett az akcióra! A szervezők azt szeretnék, hogy bárki megismerhesse a magyar vendéglátás legmagasabb szintjét. Az intézmények pedig kínálatuk és tudásuk legjavát adják. Tavaly összesen 24 ezren látogattak el az akció helyszíneire - többen több helyen is megfordultak!

Részleteket itt olvashatsz, és asztalt is itt foglalhatsz! Jó étvágyat!


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.