Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Juj! Ma minden locsolóból kefekötő lesz?

Húsvét hétfőn még az is felönthet a garatra, aki egyébként nem szokott, netán hagyományos módon éppen úgy iszik, mint a gödény vagy mint a kefekötő. Vigyázzunk magunkra és figyeljünk egymásra, különösen a tapasztalatlan fiatalokra, hogy a vidám húsvéthétfői népszokások ne váljanak féktelenné, ne vezessenek tragédiákhoz!

Húsvéthétfőn oda kell figyelnünk azokra, akiknek nincs rutinjuk az ivászatban, nem érzik, hogy mikor kell leállni, ezért különösen ki vannak téve a mértéktelen alkoholfogyasztás veszélyeinek - figyelmeztet a mértékletességre a Borháló Borkereskedés.
Mindenekelőtt ne kínáljunk alkohollal 18 év alatti locsolókat, és ne csapjuk be magunkat azzal se, hogy két korty nem árt meg. Számos locsoló került már alkoholmérgezéses állapotba, jóllehet mindenütt csak két kortyot ivott. A húsvét sajnos indokolatlanul sok esetben végződik az árok szélén és a detoxikálóban. A hagyomány az ünnepet az újrazsendüléshez, a böjti önmegtartóztatás utáni első „kihágásokhoz” köti, de ez sem lehet indok arra, hogy részeg emberek – köztük sok fiatalkorú – csapatostul járják a településeket locsolkodás címszó alatt.
Ne kínáljunk alkohollal 18 év alatti locsolókat! Kép: Pixabay

Iszik, mint a kefekötő...
A szegény kefekötőket bizony ártatlanul keveri rossz hírbe ez a szóláshasonlat, hiszen a kefekötők sem szeretik jobban az itókát, az italt a más mesterségbelieknél. A kefekötő csak a nyelvi tréfa kedvéért került a szólásba, mégpedig nem a magyarban, hanem a németben. Az iszik, mint a kefekötő ugyanis szószerinti fordítása ennek a német szólásnak: en trinkt wie ein Bürstenbinder. Ám a magyarban annyira meggyökeresedett, hogy ma már nem tekinthető idegenszerűségnek.

Sok múlik a kínálón.

Ha a betoppanó vendég már részeg, semmiképpen se kínáljuk alkohollal, se könnyebbel, se nehezebbel – ez alapszabály. Ha a locsoló nem ittas, nyugodtan kínáljuk meg, de semmiképpen se töménnyel. A bor, a fröccs a legjobb választás, de annak is adjuk meg a módját. Ne olcsóból itassuk nyakra-főre, inkább tartsunk otthon valamit a finomabból, amiről egy-két szót is tudunk mondani: ezzel is emelhetjük a délelőtt fényét, a locsoló pedig megbecsüli magát, nem egy hajtásra vedel, hanem kóstolgatva, apránként élvezi az italt. Adjuk meg módját, lassítsuk le a folyamatot. Ha így járunk el, nem kell tartanunk attól, hogy vendégünk zokon veszi a kelletlen kínálást, sőt megtisztelve érzi majd magát a háznál.

Becsületes, okos és mulatós a magyar – a lengyelek szerint
A barátság és az ivás jut eszébe elsők közt a lengyeleknek a magyarokról, és fordítva. A lengyelek szótársítása esetében egyértelműen a bor lett az első, gyakran a tokaji jelzővel együtt, amit a barátság, a gulyás, a paprika és végül a testvériség követ.

Ehhez persze nem árt, ha magunk is tudunk mondani ezt-azt a kínált borról. „A szakkereskedésben a hozzáértő eladó mindig tud pár érdekességet mondani a vásárolt tételről, aminek a háziasszony jó hasznát veszi a kínálás során – mondja Elek. Ha nem palackozott bort veszünk, mert vigyázunk a pénztárcánkra, akkor a locsolók kínálásához töltsük ki a bort karafba vagy üvegkancsóba: így illik az alkalomhoz, ráadásul a nedű színe sokat elárul – egy szép vörösbor például kifejezetten kelleti magát.

„A napokban számos család szerzi be nálunk a húsvéti menühöz – sonkához, bárányhoz, süteményhez – az ünnepi bort – mondja a Borháló igazgatója. – 18 éven aluliakat természetesen sohasem szolgálunk ki, de ebben az időszakban felnőtt vásárlóinkat is emlékeztetjük arra, hogy mindannyiunknak oda kell figyelnünk a fiatalokra, főleg a mai locsolkodás során.”


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.