Hagyományok cikkek

5 érdekesség, amit még biztosan nem tudtál a karácsonyfáról!
Mit lehet tudni egy karácsonyfáról? Mikor kerültek fel rá az első szaloncukrok? Megdöbbentő tényeket gyűjtöttünk össze a karácsonyfa kapcsán, amiket a legtöbben még csak nem is sejtettek korábban!

Karácsonyi hagyományok egyetlen videóban
A kulturális sokszínűséget és a karácsony lényegét foglalja össze ez a remek kis videó. Érdemes rákattintani, mert egyetlen kisfilmben megtalálhatjuk a karácsony esszenciáját.

Különleges karácsonyi szokások a világ minden tájáról
Miközben mi már a bejgli kontra töltött káposzta mérgezés közelében járunk, és birtokba vettük mindazt, amit a 'jézuska' hozott nekünk, a világ más tájain ezekről nem is hallottak - ahogyan mi sem az ő szokásaikról. Pedig különleges tradíciók nemcsak Magyarország léteznek.

A nap, amikor nem esik messze az alma a fájától
Népzene, színes népviseletek és ötszáz táncos tölti meg élettel a szentendrei Skanzent június 9-én a Hagyományaink vendégségben rendezvényen. A látogatók a vidéken megőrzött, generációkat összekötő néprajzi örökség mellett a tájházakban újra megélt hagyományokkal, kézművességekkel ismerkedhetnek meg.

A nap, amikor a tájházak vendégségbe mennek
A szentendrei Skanzen alapításának 50. évfordulójához kapcsolódva olyan magyarországi tájházakat lát vendégül a múzeum szeptember 23-án, amelyek ugyancsak kerek születésnapot ünnepelnek. Az ország négyszáz tájháza közül tizenöt közösség mutatkozik be ezen a hagyományteremtő fesztiválon.

Szőlőkönnyek és Ezüstkanál - ehető lesz a Japán Filmhét
Magyarországon sosem vetített öt japán alkotást láthatunk az idei Japán Filmhéten június 13. és 17. között a fővárosi Toldi moziban. Az alkotások betekintést nyújtanak a szigetország tradicionális konyhaművészetébe, többek között egy nem mindennapi borászat és egy tejgazdaság világába is. Közös a változatos műfajú filmekben, hogy a főszereplők fáradhatatlanul küzdenek választott mesterségük fortélyainak elsajátításáért, miközben a gasztronómia hagyományain keresztül saját gyökereikhez is utat találnak

Mi van ma? Mi van ma? Piros Pünkösd napja...
Pünkösdkor a kereszténység a Szentlélek eljövetelét és az Egyház születésnapját ünnepli, míg a néphagyományban ez a nyár bevonulásának ünnepe. De számos népszokás is kapcsolódik az ünnephez....

Nagyi, te akkor hogyan szeretkeztél?
A magyar népi kultúra szerelem-témakörét bemutató kiállítás nyílt a varsói Néprajzi Múzeumban. A kiállítás anyagában olyan kérdések is előkerülnek, amelyek a mai társadalmi közbeszédben jelen vannak: a válás, az azonos neműek házasságának dilemmái, a házasságon kívüli szexualitás, az individualizálódás hatása a mai szerelemmel kapcsolatos felfogásra és szokásokra.

Juj! Ma minden locsolóból kefekötő lesz?
Húsvét hétfőn még az is felönthet a garatra, aki egyébként nem szokott, netán hagyományos módon éppen úgy iszik, mint a gödény vagy mint a kefekötő. Vigyázzunk magunkra és figyeljünk egymásra, különösen a tapasztalatlan fiatalokra, hogy a vidám húsvéthétfői népszokások ne váljanak féktelenné, ne vezessenek tragédiákhoz!

6+1 színes családi program - húsvét napjaira
Összegyűjtöttünk hat plusz egy érdekes húsvéti programot, amelyben a család apraja és nagyja is megtalálja a maga szórakozását, örömét. Tojásfestés, locsolkodás, eszem-iszom, koncertek és más izgalmak várnak az eseményekre látogatókra.
Top 10 játék a nyuszifészekben
Játékot, édességet és plüssöket kapnak húsvétkor a magyar gyermekek, az ajándékokra a szülők maximum hatezer forintot költenek idén. A locsolkodás leginkább a 10 év alatti fiúk körében menő, ők még több nyalánkságra és zsebpénzre tehetnek szert egy szép verssel. – derült ki a REGIO JÁTÉK friss felméréséből.
A húsvéti kalács nyomában
Nincsen Húsvét kalács nélkül. Megdönthetetlen hagyomány, hogy a sós sonkához édeskés kalácsot eszik a magyar, és ez így van jól.
A liba és az újbor ünnepe
November 11-én van Márton napja, melyhez rengeteg népszokás, hagyomány és legenda kötődik. Számos előrejelzést is tesznek a Márton-napi jelekből a következő időszak időjárására vonatkozólag.
Mindazokért, kiket nem láttunk már régen...
Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása. (Fekete István)
Hétrétország - gyere köztiválozni az Őrségbe!
Hétrétország címmel augusztus 12-én megkezdődik az Őrség legnagyobb kulturális rendezvénye. A tíz napon át tartó, köztiválnak nevezett programsorozaton ötven udvarház várja nyitott kapukkal a vendégeket, Őriszentpéteren, a "bázison" pedig koncerteket, művészeti programokat, színházi előadásokat, filmvetítéseket tartanak.
Izgalmas, virtuális sétára hívunk a japánkertbe
A telt házzal és rendkívüli sikerrel zárult első alkalmat követően újra klubesttel várja a Japán iránt érdeklődőket a Japánspecialista Klub. A középpontban ezúttal a japánkert áll majd, melyről Dani Zoltán, Kiotóban tanult kertépítő osztja meg a legérdekesebb információkat. A 2. Japánspecialista Klub július 21-én lesz a Komachi Bistróban.
Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje...
Mit ünneplünk pünkösdkor? Mi az üzenete a mai ember számára? Miért zarándokolnak emberek ezrei ilyenkor Csíksomlyóba? Választunk-e még pünkösdi királyt? Te tudod a választ?
Ilyen május elsejénk még sosem volt!
A papa munkatársait a közeli presszóban szedtük össze, ahol pár sör és az én egygombócos citrom fagyim után már elég vígan szállt a zeneszó, ének. De nem csak erről szól a nóta. Szóval, mit is ünneplünk ma?
Súroljátok föl lelketek, csillogtassátok kedvetek!
Ma meggyújtjuk az adventi koszorún az első gyertyát, és belépünk a várakozás időszakába. Az ünnepi sürgölődés, vásárlás közben ne felejtsünk el pihenni is, találjuk meg a csend idejét, és benne önmagunkat. Örömteli és szeretetteljes készülődést kívánunk minden kedves olvasónknak!
Kulturális örökség lesz a konfuciuszi konyha?
A Konfuciusz család konyháját a világ szellemi kulturális örökségei között szeretné látni Kína - hangzott el egy ételekről szóló nemzetközi szakmai konferencián a kelet-kínai Csüfuban, a néhai nagy filozófus szülőhelyén. Az elképzelést a kínai résztvevők annyira komolyan gondolták, hogy máris hivatalos bejelentésben tájékoztattak az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO illetékeseihez címzett beadvány előkészületeiről.
GMB 2015 – ezt írd ma az ajtófélfára!
Vízkereszt van ma, amely többek között a három király járás napja, a kis Jézus imádása, ezen túl azonban Jézus megkeresztelkedésének ünnepe is, illetve a kánai menyegző csodájáról, a víz borrá változtatásáról való megemlékezés. Régebbi ünnep, mint a karácsony, számos érdekes népszokással.
Tudod mi az a subár? Itt most megnézheted!
Bábtáncoltató betlehemek, a regölések vagy a háromkirály-járás megmaradt tárgyi emlékei és fotói is láthatók a Balatoni Múzeum vasárnap nyíló kiállításán, amely több, mára szinte teljesen elfeledett karácsony környéki hagyományokat mutat be. Például a lányverés eszközeit is…
Esküvői pillanatok - hogyan tegyük emlékezetessé?
Ahány ház, annyi esküvő – és megannyi ötlet, hogy hogyan legyen még felejthetetlenebb a nagy az esemény. A ceremónia egyik emlékezetes, ám kevésbé szeretett pillanatát, a rizsszórást is emberbarátibb módszerekkel cserélik le. Íme néhány ötlet!