Életforma.hu

STÍLUS

5 érdekesség, amit még biztosan nem tudtál a karácsonyfáról!

Mit lehet tudni egy karácsonyfáról? Mikor kerültek fel rá az első szaloncukrok? Megdöbbentő tényeket gyűjtöttünk össze a karácsonyfa kapcsán, amiket a legtöbben még csak nem is sejtettek korábban!

Biztos, hogy mindent tudsz a karácsonyfáról? Lehet, hogy tudunk mondani még pár újdonságot. Az év legszebb és egyben legfontosabb ünnepe, a karácsony. Ebben az időszakban minden családnak megvannak a saját hagyományai, egyvalami azonban a legtöbb esetben azonos: Szentestére egy tündöklő karácsonyfa ékesíti majd az otthonokat. A karácsonyfa-állítás ma már a legtöbb család életében természetesnek hat mondhatni egy gyermekkorból megmaradt, és szüleinktől, nagyszüleinktől átvett szokást takar. Belegondoltunk-e azonban abba, hogy honnan is ered a karácsonyfa története, egyáltalán miből alakult ki ez a csodás tradíció?

Kép: Pixabay

1. Az első magyar karácsonyfa

A karácsonyfa történetéről számtalan különböző forrás maradt fent. Ami biztos, hogy egy német eredetű szokásról van szó, ahol a népesség a téli napforduló okán állított először díszes fákat otthonaikban. A hagyománynak tehát eredetileg semmi köze sem volt a keresztény valláshoz, az egyház csak jóval később, a 15-16. században vette át. Az első karácsonyfákat a hivatalosított történelmi adatok szerint az 1500-as évek végén, az 1600-as évek elején állították Németországban, ahonnan ez a szép szokás csakhamar meghódította egész Európát. Az első magyar karácsonyfa története a 19. századig nyúlik vissza, egyes források szerint 1824-ben, Aszódon került felállításra, de csak mintegy 100 esztendővel később vált olyan népszerűvé, hogy országszerte általánosságban is jellemzővé-, mondhatni tradícióvá vált a családok körében.

2. A szaloncukor, mint hungarikum

Egy fenyőfa csak és kizárólag akkor válik karácsonyfává, ha díszeket aggatunk rá! Az első díszek éppen ezért egyidősek az első karácsonyfákkal, noha akkoriban még nem gömböket és szaloncukrokat aggattak a zöld ágacskákra, hanem gyümölcsöket, tobozokat, mogyorót és diót. Az évek során aztán a díszítés egyre fényűzőbbé vált, és Magyarországon egy igazi különlegességgel, a szaloncukorral egészült ki, aminek a története az első magyar karácsonyfák megjelenéséig vezethető vissza. A hazai cukrászok ugyanis kitalálták, hogy selyempapírba csomagolt finomságokkal még vonzóbbá tudnák tenni a fenyőfákat, így a 19. század első felében forgalomba kerültek az első szaloncukrok, amelyek azóta is csak és kizárólag a magyar karácsonyfákat díszítik, külföldön ugyanis nem szokás ilyen édességeket aggatni a fára.

3. Évente több mint 2 millió karácsonyfát állítanak Magyarországon

Az Európai Uniós átlaghoz mérten Magyarországon kiemelkedően sok fenyőfa fogy el az ünnepi szezonban azért, hogy a családok így tudjanak hódolni a karácsony hagyományának. Számszerűsítve, egy évben 2 millió 200 ezer karácsonyfát adnak el hazánkban, ami a 10 milliós lakosságra nézve kiemelkedő adat főleg annak fényében, hogy egész Európában 60 millió fenyőfa fogy el ebből a célból.

4. A legdrágább karácsonyfa

Ma már számtalan olyan Guinness Rekord is dőlt a karácsonyfák kapcsán, amelyek garantáltan elkerekíthetik a szemünket. Elég csak a világ eddigi legdrágább karácsonyfáját felhozni példának, amelyet 2010-ben állítottak Abu-Dhabi egyik bevásárlóközpontjában. Ezen a fenyőfán mindössze 181 darab dísz kapott helyet, ám többségük különféle drágakövekből és nemesfémekből állt, így a teljes dekoráció összértéke 2,5 milliárd forintot tett ki. A rekordok könyve ezen felül regisztrálta már a világ legmagasabb és legöregebb fenyőfáját is! Előbbi címet 1950-ben zsebelhette be egy csodálatos Douglas fenyő Seattle városában, aminek 67,36 méretes magasságát azóta sem tudta felülmúlni egyetlen karácsonyfa sem. A világ legidősebb fenyőfáját ezzel szemben Angliában regisztrálták, egy 125 éves mini-fenyő képében, ami mindössze 30 centiméter magas, és tulajdonosai évtizedek óta minden karácsonykor feldíszítik.

5. Karácsonyi varázslat

Végezetül pedig egy érdekesség a karácsonyhoz, illetve a karácsonyfához kötődő hagyományokkal, valamint misztériumokkal kapcsolatban! Amennyiben a Jézuska egyetlen este alatt végezni akar a világ minden otthonában a karácsonyfák felállításával és az ajándékok elhelyezésével, akkor másodpercenként 822 otthont kell felkeresnie, amihez legalább 1046 kilométeres sebességgel kellene száguldoznia másodpercenként. Hogy miként lehetséges mindez? Természetesen a karácsonyi varázslattal!


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.