Életforma.hu

STÍLUS

Súroljátok föl lelketek, csillogtassátok kedvetek!

Ma meggyújtjuk az adventi koszorún az első gyertyát, és belépünk a várakozás időszakába. Az ünnepi sürgölődés, vásárlás közben ne felejtsünk el pihenni is, találjuk meg a csend idejét, és benne önmagunkat. Örömteli és szeretetteljes készülődést kívánunk minden kedves olvasónknak!

A hagyományok szerint András napja (nov.30.) zárja le a hegedűt, vagyis innentől kezdve nincs mulatság, vigasság és lakodalom, egészen vízkeresztig. A karácsony megünnepelését ehhez a naphoz legközelebbi vasárnapon kezdjük annak eljöttéig, négy vasárnapon keresztül. Ez egyben a lelki felkészülés és a várakozás időszaka is Jézus születésére.

Az advent a latin Adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik. Eredete az V. századra nyúlik vissza, s kezdetben hat héten át tartott, majd később négy hétre csökkent.

Ilyenkor rengeteg a tennivaló.

Már az ajtódíszek is az ünnepet jelzik Kép: Pixabay

Megkötjük az ajtókra, asztalokra, temetőkbe kerülő csokrokat, koszorúkat, feldíszítjük az otthonunkat ki-ki pénztárcájának és ízlésének megfelelően. Nem a díszekkel telezsúfolt ékítmények emelik azok értékét és ünnepi hangulatát, hanem a szeretet, mellyel azokat elkészítjük, ahogy azokhoz nagy gondossággal az anyagokat, díszeket összeválogatjuk. Közben távoli rokonainkra, barátainkra, elhunyt hozzátartozóinkra és a bennünket körülvevő szeretett családtagjainkra gondolunk.

A gyertya színei eltérhetnek a hagyományoktól Kép: Pixabay

Az adventi koszorúkon lévő négy gyertyát, a karácsonyt megelőző négy vasárnap reggelén gyújtjuk meg úgy, hogy minden alkalommal eggyel több égjen. Maga a szokás nem is olyan régi a kereszténység történetében, mindössze a XIX. század közepére nyúlik vissza, amikor Johann Hinrich Wichern evangélikus pap híveivel közösen készített koszorúval próbálta múlatni az időt karácsony ünnepére vára.

Az adventi koszorú minden gyertyája szimbolizál egy fogalmat: a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt, melyek a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak:

  • Ádám és Éva, mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást – HIT
  • zsidó nép, akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás – REMÉNY
  • Keresztelő Szent János, aki hirdette Jézus eljövetelét és készítette az utat az emberek szívéhez – SZERETET
  • Szűz Mária, aki megszülte a Fiút – ÖRÖM

Az adventi koszorún elsőként meggyújtott gyertya színe a lila, miként a templomi terítő is.  De a szertartáson a pap is lila miseruhát vagy stólát visel.

Ádvent második vasárnapjának gyertyája is hasonlóképpen a lila. Az advent mellett a nagyböjti időszaknak is lila az ünnepi színe az egyházi liturgiában. Számos helyen a karácsonyt megelőző hetekben a lilát kékkel helyettesítik, hogy a két ünnepet megkülönböztessék egymástól.

A harmadik Gaudete (örvendjetek!) vasárnap kiemelkedik a többi közül, advent második felének kezdetét jelzi. Színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja.

A negyedik vasárnapon  is lila a gyertya színe, amely a bűnbánatot fejezi ki. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég ezen a napon.

“Karácsony készül, emberek!

Szépek és tiszták legyetek!

Súroljátok föl lelketek,

csillogtassátok kedvetek,

legyetek újra gyermekek

hogy emberek lehessetek! ”

/Wass Albert/

 


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.