Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A nap, amikor nem esik messze az alma a fájától

Népzene, színes népviseletek és ötszáz táncos tölti meg élettel a szentendrei Skanzent június 9-én a Hagyományaink vendégségben rendezvényen. A látogatók a vidéken megőrzött, generációkat összekötő néprajzi örökség mellett a tájházakban újra megélt hagyományokkal, kézművességekkel ismerkedhetnek meg.

A Hagyományaink vendégségben találkozón magyarországi tájházakat és az ország különböző régióiból érkező népzenei és néptánc együtteseket lát vendégül a Skanzen.

Kép: Szentendrei Skanzen

A színpadon a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség hagyományéltető együtteseinek előadásában láthatunk szőlőpásztorkodást, újasszony-avatást, aratási szokásokat – táncban elbeszélve. A Skanzen portáin nemcsak viseleteket, hajfonásokat csodálhatnak meg és próbálhatnak ki az érdeklődők, de ügyességi játékok mellett bepillanthatnak kézműves mesterségek kulisszatitkaiba is. A kékfestő mesterséget a szegedi Napsugaras Tájház, a népi fazekasságot a Hajdúszoboszlói Fazekasház, a bútorfestést a Hartai Tájház hozza el a Skanzenbe. A gasztronómiai hagyomány sem maradhat ki a látnivalók közül. Szlovák húsos káposztát főznek a Kiskőrösről érkező vendégek, és a meghívott tájházak a rendezvény „Nem esik messze az alma a fájától” mottójához kapcsolódva almás süteményekkel, almalekvárral, almás tormával kedveskednek a látogatóknak.

Részletes program itt olvasható.

Mezőföldi almás pite
Helyi almából készül a bikácsi almás pite természetesen, de Magyarországon olyan finom almák teremnek, hogy bárhol el tudjuk készíteni! Sebők István, a Zichi Park Hotel vezető konyhafőnökének egyik jobbkeze alkotja nap mint nap ezt a csodát! Akár hiszitek, akár nem, ebben a legnehezebb az almareszelés, na, de mire jó a robotgép?!

 


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.