Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tudod mi az a subár? Itt most megnézheted!

Bábtáncoltató betlehemek, a regölések vagy a háromkirály-járás megmaradt tárgyi emlékei és fotói is láthatók a Balatoni Múzeum vasárnap nyíló kiállításán, amely több, mára szinte teljesen elfeledett karácsony környéki hagyományokat mutat be. Például a lányverés eszközeit is…

Időszaki tárlat nyílik vasárnap Szép jelen, szép csillag… - Karácsonyi ünnepkör a Balaton környékén címmel, amely több mint száz éves keszthelyi múzeum néprajzi gyűjteményének eddig rejtett anyagát tárja a látogatók elé – adta hírül az MTI.

A keszthelyi Balatoni Múzeum Kép: keszthelyneked.hu

Az 1898-ban alapított múzeum egykori munkatársai a 19-20. század fordulóján még össze tudták gyűjteni azokat a tárgyakat, amelyek a már akkor is kihalófélben lévő, azóta pedig szinte elfeledett népszokásokhoz, hagyományokhoz kapcsolódnak.

Kizárólag Zala déli részén és Somogy megye Balaton környéki településein például nemcsak hagyományos, hanem bábtáncoltató betlehemesek is járták a házakat. A három pásztor, a két angyal és a beköszöntő ugyanis nem egy kisméretű betlehemet vitt magával, hanem olyan nagyobb paravánt és nyeles bábokat, amelyekkel el is játszották a mondókát. Ezek a bábjátékok pedig már nemcsak a bibliai figurákkal, hanem emberekkel, vidám szereplőkkel is kiegészültek.

A leghíresebb és legrégebbi bábtáncoltató betlehemek Vörsről és Balatonszentgyörgyről származnak, ez utóbbi az 1880-as évekből maradt ránk.

Vörsön is látogatható már a betlehem
Példa értékű összefogással elkészült a világ legnagyobb templomi betlehemének számító, ötven négyzetméteres bibliai életkép Vörsön, amely tavaly több mint 10 ezer embert vonzott a 480 lelkes somogyi kis faluba. A bibliai életképet advent első vasárnapjától február 2-ig lehet megtekinteni, naponta 9 és 17 óra között, ingyenesen.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósult kiállításon bemutatják az aprószenteki korbácsolás eszközeit is, vagyis azokat a fűzfavesszőből font félméteres virgácsokat, amelyekkel a lányokat "verték meg" gyógyító célzattal. A Dél-Zalában subárnak nevezett korbácsokat a 19-20. század fordulóján Keszthelyen még az utcán is használták, egymást püfölték vele a járókelők.

Szerencsére megmaradt a január 6-án, vagyis vízkereszt idején szokásos három király-járás sajátos csillagainak három példánya is. Ezek szitából készültek, s egy rugóval hosszabbra nyújtható botra kerültek rá. Sajnos a 20. században már szinte teljesen elhalt ez a szokás is, mint ahogy a regölések hagyománya, amelyeknek láncos, csörgő botjai ugyancsak megtekinthetők a keszthelyi tárlaton. A kiállítást múzeumpedagógia órák és más programok is kísérik. A látogatók megtekinthetik például a bábtáncoltató betlehemesek bemutatóját, de a régi karácsonyokat megidéző programok sorában kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek.

Egyedi fotóalbum pár kattintással!
Elindult az Életforma Shop fotókönyv-szolgáltatása! Hazánk legnagyobb digitális nyomdájával, a Prime Rate Kft-vel együttműködésben elérhetővé válik hazánk egyik legmodernebb fotókönyv szolgáltatása az Életforma olvasótáborának!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.