Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mindazokért, kiket nem láttunk már régen...

Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása. (Fekete István)

Mindenszentek – latinul festum omnium sanctorum – a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja. E közös ünnep napja nem mindig ez volt: 835-ben helyezte át e napot IV. Gergely pápa november 1-jére.

A rá következő napon a katolikusok az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekre emlékeznek. Ez az ünnep, a halottak napja fokozatosan vált általános megemlékezéssé az elhunytakról.

Angyal Kép: Landor Alexandra olvasónk

Miért gyújtunk gyertyát?

A hagyomány szerint azért, hogy a szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat, ehhez a szokáshoz azonban több népi hiedelem és magyarázat is kapcsolódik. Némelyik szerint a gyertyagyújtás célja, hogy a világosban véletlenül kiszabadult lelkek újra visszataláljanak a maguk sírjába és ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az otthon élőket.

Hogyan beszéljünk a kisgyermeknek a halálról?
A halálról beszélni még mindig kényelmetlen téma, és ha kisgyermek kérdez erről, mindig bajban vagyunk. Ám minél nagyobb a titkolózás, a feszültség, annál inkább érzi ezt a gyermek is, és annál nagyobb lesz benne is a szorongás ezzel kapcsolatban. Hogyan fogjunk hozzá, mit mondjunk neki?

Mivel a néphit szerint Mindenszentek és Halottak napján hazalátogatnak az elhunyt hozzátartozók, sok helyen az asztalra kenyeret, sót, vizet, esetleg egy tál ételt készítenek, a bukovinai magyarok körében még a temetőkbe is vittek ennivalót. Aki ezekben a napokban nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát (katolikus közösségekben annyit, ahány halottja van a családnak, Zentán pedig úgy tartják, hogy akinek legelőször leég a gyertyája, az hal meg leghamarabb a családban). Vannak, akik a gyertyagyújtás szokásáról kereszténység előtti eredetet feltételeznek. Ők azt tartják, hogy azért gyújtanak lángot a sírokon, hogy a tévelygő lelkek melegedni tudjanak a gyertyák lángja mellett, illetve, hogy visszataláljanak sírjaikba, és ne nyugtalanítsák az élőket.

A sírok tisztítása magyar területeken szokás, a rendbe rakott sírokat pedig virágokkal, koszorúkkal és mécsesekkel díszítik a hozzátartozók – utalva ezzel az örök világosságra. A nép ajkán ennek a szokásnak is megvan a saját magyarázata: azért kell megszépíteni a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak a lakhelyükben.

Lélekpillangó Kép: Landor Alexandra

„És nem véletlen az se, hogy az egyház épp ide, a tél küszöbére, az elmúlás kezdetére helyezte – s egymás mellé – mindenszentek és halottak napját, ünnepét. Tette ezt nyilván ama nagyszerű ellentmondás jegyében, melynek a halál csak látszata, tartalma azonban az élet, s tegyük hozzá, a szó legigazibb, legemberibb, tehát leginkább szellemi értelmében – élet. Halottaink szeretete elsőrendűen az élet iskolája. Igaz, nem az élet mechanikus folyamatainak, amelyeknek a nagy természet engedelmeskedik, hanem annak a másiknak, mely teremtő ellentmondásként épp a tél küszöbén kezd új munkába, fokozott kedvvel és lelkesedéssel. A külső kép: a hervadásé, a halálé és a menekülésé. Egyedül az ember függeszti szemét a mindenség lankadatlanul működő csillagaira, a távoli és nagy egészre, s azon is túlra…”  (Pilinszky János: A tél küszöbén- részlet)

Kép: Pixabay


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.