Érthető, de el nem fogadható, hogy Jung műveinek csak töredéke férhető hozzá magyar nyelven. Érthető, mert a nyolcvanhat éves korában meghalt és szinte élete utolsó napjáig dolgozó tudós, könyvtárnyi életművet hagyott maga után. De elfogadhatatlan, mert ez az ember többet és fontosabbat tett le az asztalunkra, mint bárki a XX. század gondolkodói közül.
Talán ebből a felismerésből támadt a Kossuth Könyvkiadó dícsérendő vállalkozása, hogy megjelenteti a Jung műveiből készült tematikus válogatás-sorozatot, amit még jó tíz évvel ezelőtt kezdett el egy német kiadó, vélhetően abból a megfontolásból, hogy a laikus számára is hozzáférhető legyen a Rész, ha már az Egész oly súlyos és heroikus. Tegyük hozzá, nem kevésbé súlyos és heroikus, mint Freud életműve, amely viszont – igaz pár évtizdes előnnyel bír -, már lényegében hozzáférhető magyarul is.
A Gondolatok az apáról, az anyáról és a gyermekről alapvető gondolatokat, elveket, szempontokat tartalmaz mindazok számára, akik – legalább elvileg – hajlandók önkritikusan vizsgálni szeretteikhez fűződő viszonyukat. A bevezetőben idézett mondat lényegében azt üzeni, hogy a gyermekeket érő legerősebb hatások rendszerint nem a szülők tudatállapotából, hanem tudattalan hátterükből származnak. Vagyis „ a szülők számára nagyon hasznos, ha gyermekük szimptómáit saját problémáik és konflilktusaik világánál vizsgálják.”
És itt akár meg is állhatnék. Hisz gondoljuk csak bele, szülőként hányszor teszünk reménytelen, meddő kísérletet arra, hogy „jó szóval”, logikus érveléssel, erkölcsi példák és tantörténetek sokaságával győzzük meg sarjunkat a helyes út követésének fontosságáról. „a gyermekre a tények hatnak, nem a szavak.” – írja Jung, vagyis, amíg mi hamisak vagyunk, a szavunk sem lehet tiszta. A gyermek tévedhedhetetlenül ismeri fel a bennünk rejlő gyengeséget, hibát, képmutatást. És meghallgat ugyan, de nem követ, legfeljebb engedelmeskedik. Ez pedig a rossznál is rosszabb. Mert ugyanakkor a gyermek számára a szülő a legfontosabb jelentéshordozó, üzenetközvetítő, maga az Isten. S ha hozzánk képtelen harmónikusan viszonyulni, akkor magához is az lesz.
Persze ez azért ennél bonyolultabb. Minden esetre Jung leszögezi: személyiséggé csak személyiség tud nevelni.
Ezért hát csak annyit mondanék búcsúzóul, magunkon kezdjük, ha meg akarunk érkezni a másikhoz. Ajánlom tehát ezt az útikönyvet: C.G.Jung: Gondolatok az apáról, az anyáról és a gyermekről
