Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kalitkában páváskodik a világbajnok Pirner Alma

Hatalmas show-val lépett színpadra Pirner Alma, akinek legutóbbi fellépése volt pályafutásának eddigi legnagyobb volumenű produkciója. A pávának öltözött szőke ciklon nem bízta a véletlenre, előadásának minden egyes részletét gondosan megtervezte, így az sem meglepő, hogy a show minden tekintetben rekordokat döntöget. 

Három hónap, két tervező, száz méter anyag. Tömören ennyi a produkció számokban. Mindez azért a látványos hat percért, amikor Pirner Alma elvarázsolja közönségét a színpadon, és még a textil is lekerül. Karrierjének legkülönlegesebb előadása minden tekintetben egyedinek mondható. A koncepciót légtornász barátnőjével együtt találták ki, aminek különlegessége abban rejlik, hogy egy mindezidáig nem használt kelléken mutatja be akrobatikus show-elemeit.

„Azt szerettük volna, hogy minden tekintetben egyedi és a maga módján rendhagyó előadás szülessen. Időt, energiát és pénzt nem kímélve készültünk erre a show-ra, amit nemsokára külföldre is elviszek” – mondta a táncos, aki a ráfordításokról csak igen titokzatosan nyilatkozik. „Ez az eddigi legnagyobb befektetést igénylő exkluzív jelmezem, de többet erről nem szeretnék mondani. Az elmúlt több, mint tíz évben a fellépő ruháim mindig tartalmaztak valami különlegeset, vagy anyagában, vagy fazonjában, vagy akár árában. A legfontosabb, hogy összességében ezek eszmei értéke felbecsülhetetlen” – tette hozzá Alma, aki különösen nagy becsben tartja ezeket a ruhákat.



 

A legutóbbi darabot a páva ihlette, de a tervezőknek azzal is számolni kellett, hogy mindez monumentális méretekben jelenik meg. Az előkészületek három hónapon át zajlottak, hiszen Alma egy ketrecben adja elő koreográfiáját, ami nem szokványos ilyen produkcióknál. Éppen ezért a csillogó kosztüm mindössze fél percig látható teljes egészében. Ezzel viszont még nincs vége, hiszen a részletekre is figyelni kell. A határozott elképzelésekkel rendelkező szőkeség nem minden apróság megtervezését adja ki másnak. Így például fejdíszét és mellbimbó díszét saját kezűleg készítette. „Nem mindegy, hogy mi van a ruha alatt, hiszen legyen szó bármilyen gyönyörű darabról, a ruha végül mindig lekerül. Tehát arra is figyelni kell, hogy mi van alatta. Az ilyen apróságok csak még sejtelmesebbé és szexisebbé teszik az egyébként is látványos elemeket” – zárta le Pirner Alma, aki nemsokára nemzetközi turnéra indul.


http://www.youtube.com/watch?v=9L9MFjO5XIg

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.