Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kamionsofőrnek tanul Miss Anglia egykori szépségkirálynője

A nemi sztereotípiákkal szeretne leszámolni a szépség.

Miss Anglia egykori döntőse, Milly Everatt teherautókra és kamionokra cseréli a modellkedést. A lány nemrég ugyanis úgy döntött, hogy megszerzi a kamionsofőrködéshez szükséges engedélyt. Erre a tavalyi, járvány alatt kialakult teherautó és kamionsofőr hiány ösztönözte. Milly igazi farmer lány, aki most arra törekszik, hogy az új jogosítványával bővítse a képességeit, és ne csak a szépségéből éljen.

Miss Anglia most kamionokkal fotózkodik (Foto: Northphoto)

Szerencsére ma már semmi sem akadályoz meg abban, hogy lányként én is vezessem a hatalmas autókat

A 22 éves egykori szépségkirálynő a 2018-as Miss Anglia versenyen tűnt fel, és a döntőbe jutott. Ott hatodik helyen végzett, de megszerezte a Miss Charity címet, mert a legtöbb pénzt ő gyűjtötte egy jótékony szervezetnek a verseny alatt. Négy évvel később Milly most azzal került a hírekben, hogy kamionsofőrnek készül és a kommentelők szerint jól is teszi, hogy új szakmába kezd.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@millyeveratt által megosztott bejegyzés

Az egykori Miss Anglia indulója gyerekkora óta imád traktort vezetni édesapja gazdaságában, így nem állnak tőle távol a nagyobb gépek. Ráadásul új munkájával reméli, segít enyhíteni ezen a hiányszakmán. Milly azt is szeretné, ha elfelejtenék az emberek a nemi előítéleteket. Néhány ember szerint bolondság, hogy egy férfias szakmában szeretne helyt állnia, de ő kitartóan küzd az álmaiért. Hajrá!

Ezt is olvasd el:


Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.
Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.