Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kánikula – filmajánló

Ha nem lenne félreérthető azt írnám, melegen ajánlom ezt a filmet mindazoknak, akik azt hiszik, hogy a pénz minden. Valamint azoknak is, akik szeretnek jó filmet nézni, vagyis élvezik azt, amikor a kép és a szöveg sajátos párbeszédbe kezd.

Ausztria nincs messze. És ez a film ott játszódik, valahol egy kisvárosban, vagy egy nagyváros peremén, kánikulában, de az igazat megvallva, ez a történet történhetne bárhol a világon, ahol jólszituált emberek laknak sorházakban és még csak meleg sem kell hozzá. Mert ez a film a magányról szól, az elidegenedésről, a négy fal között vergődő emberről, összefoglalóan szép új világunk reménytelenségéről.

Ebben a filmben nincs egy ép, egészséges gesztus, egy tiszta mosoly, egy emberi pillanat. Azaz, dehogy nincs. Itt minden nagyon is emberi, kifacsartan, torzan, betegesen az, szinte kihallani a lélek nyöszörgését, a kétórás mozi szinte minden pillanatából. Körülbelül ennyire futja a Kánikula szereplőinek, ez lett a homo sapiensből, a bölcs emberből, a biztonsági kamerák által pásztázott úszómedencék és lökhajtásos négykerekűek díszleteivel kiegészített diadalmasan zümmögő légkondícionált Potemkin világban.

Mindez persze nem újdonság. Jó ideje tudjuk, utat tévesztetünk, s ha sikerülne kitörni a magunk emelte, ásta csapdából ez a film akkor kötelező irodalom lesz, amolyan mementó, hogy mitől, miből szabadultunk. De ez még odább van. Egyelőre ott tartunk, hogy itt a kánikula, fojtogató a meleg, s az erőszak kint is bent is ugrásra készen áll.



Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.