Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Karácsonyi képeslapok gyerekektől

Az ünnepek közeledtével a Xerox Magyarország és a Kézenfogva Alapítvány közös, meghívásos pályázatot hirdetett, amelynek célja, hogy kibontakoztassa a hátrányos helyzetű gyermekek kreatív képességeit, és teret adjon az új tehetségek bemutatkozásának.

A már zajló „Rajzold meg a képeslapod Karácsonyra!” elnevezésű rajzpályázatot több mint ötven, speciális nevelést igénylő gyermeket oktató óvoda, intézet és iskola 14 év és az alatti diákjai számára írták ki. A felhívás ötletgazdája, a Xerox Magyarország azért döntött a meghívásos pályáztatás mellett, mert szeretnének azoknak a gyerekeknek is lehetőséget biztosítani az alkotásra és versenyen való részvételre, akikre számos helyzetben kevesebb figyelem irányul. A pályázaton keresztül viszont megmutathatják önmagukat, amikor karácsonyi témájú rajzaikat megosztják az érdeklődőkkel. A Xerox vállalta, hogy a beérkező művek mindegyikét elkészíti képeslap formában, amelyeket az azokat készítő gyerekek meg is kapnak a vállalattól.

A pályázatokat a gyermekek nyelvén értő négytagú szakmai zsűri bírálja el, amelynek tagjai Endrődi Katalin és Szepesi Szűcs Barbara grafikus-illusztrátorok, illetve Dóka Péter és Nyulász Péter gyermekkönyv írók lesznek.

Dóka Péter szerint a speciális nevelést igénylő gyerekek között sok a tehetség, viszont ők könnyebben elkallódnak, mint azok a társaik, akik esetleg kevésbé tehetségesek, de könnyebben megtalálják a közös hangot az osztálytársaikkal és a felnőttekkel. Az író úgy véli, hogy ez a pályázat kiváló lehetőséget kínál a gyermekek számára, hogy megmutathassák tehetségüket, a versenyhelyzet pedig inspirálja őket az alkotási folyamatban. A gyermekkultúra fontosságát emelete ki Nyulász Péter, aki azért tartotta fontosnak, hogy a pályázat mellé álljon, mert szerinte minden olyan kezdeményezés fontos, ahol előtérbe kerülhetnek a gyerekek.

Hasonlóan vélekedik Szepesi Szűcs Barbara is, aki úgy látja, hogy a kampány azokat a gyermekeket célozza meg, akiket nem lehet beskatulyázni, akik kitörnek a normarendszerből. „Az ilyen gyermekeket kötelességünk támogatni és lehetőséget kell adni nekik arra, hogy megmutassák magukat a világnak.” – tette hozzá. A zsűritagok az elbírálás szempontjait illetően egyetértenek abban, hogy legfontosabb a kreativitás, az ötlet, a szín és formavilág lesz. Ugyanakkor, ha a gyermekek jól érzik magukat rajzolás közben, akkor a pályázat már elérte a célját. „A rajz, a kép, egy belső világ kivetülése, ahol bármi megtörténhet. Ez a teremtés lehetősége, és ebben a gyerekek még nagyon jók.”  - hangsúlyozta Endrődi Katalin.

A pályaműveket december 11-ig lehet beküldeni. Az eredményekre december 17-ig kell várni, akkor kiderül kié a legszebb alkotás, kik kapnak különdíjat, illetve melyik volt a leglelkesebb intézmény, ahonnan a legtöbb, legkidolgozottabb alkotások érkeztek, mert ezúttal azokat is jutalom illeti, akik a legtöbbet teszik a tehetséges gyermekek képességeinek kibontakoztatásáért.

A pályázat további részletei, a zsűrizéssel és a díjazással kapcsolatos információk a Facebookon, az alábbi linken olvashatóak: http://www.facebook.com/XeroxMagyarorszag/app_408151669254520

 


Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.