Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Karácsonyra tíz millió forint két kórháznak

A K&H Bank idén partnereinek szánt karácsonyi ajándékok helyett 10 millió forintért kórházak gyermekosztályainak vásárol új gyógyászati eszközöket

 

A K&H Bank úgy döntött, hogy idén karácsonykor a partnereinek szánt ajándékok megvásárlása helyett további kórházakat segít a K&H gyógyvarázs program részeként. Idén karácsonykor a Bank a Fővárosi Szent László Kórház és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház eszközparkjának javításához járult hozzá 5-5 millió forintnyi gyógyászati eszköz adományozásával.

A K&H Bank által 2004 tavaszán indított K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi támogatási programra beérkezett - a pályázaton induló, de nem nyertes - anyagok  közül a Bank képviselői idén télen kiválasztottak két intézményt, amelyeknek a Bank karácsonyi ajándékaként megvásárolták a pályázatukban megjelölt eszközöket. A kedvezményezett kórházak egyike a Fővárosi Szent László Kórház Gyermekgyógyászati Osztálya, a másik kórház pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központja lett.

 

A K&H Bank a Fővárosi Szent László Kórháznak 1 db légzésfunkciós készüléket, 2 db volumetrikus infúziós pumpát, 2 db fecskendős infúzióadagoló pumpát, 3 db pulzoximétert, 2 db légzésfigyelő készüléket és 12 db csecsemőmérleget ajándékozott, míg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központja egy új nyelőcső manométerrel gazdagodott.

A Szent László Kórház Gyermekgyógyászati Osztálya országos feladatot ellátó intézményként meg kell, hogy feleljen bármilyen fertőzéses kórképben szenvedő - újszülöttől 18 éves korig - beteg ellátásának, emellett az úgynevezett légzésfunkciós vizsgálatot ez idáig csak más intézmények igénybevételével tudták elvégezni.

A Gyermekegészségügyi Központ gyógyítói és oktatói tevékenysége során nagy hatékonysággal alkalmazható nyelőcső manométer előnyei, hogy a végzett vizsgálatok nem terheik a beteget, bármikor megismételhetők és azonnali eredményt adnak.

Az új műszerek a kórházak vonzáskörzeteiben élő gyermekeknek az egészségét, gyógyulását szolgálják, támogatva a legmagasabb színvonalú orvosi munkát.

 "A Bank elkötelezett támogatója a hazai gyermekegészségügynek. Idén partnereinknek szánt ajándékok helyett két kórháznak ajándékozunk gyógyító munkájukhoz segítséget nyújtó eszközöket, mert biztosak vagyunk abban, hogy ha volt olyan beteg gyermek, akinek akár csak egy nappal is rövidebb ideig kellett kórházban lennie, akkor már a lehető legjobb döntést hoztuk," - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Bank kommunikációs ügyvezető igazgatója.

"Gyermekegészségügyi Központunk, az ország egész területéről fogad speciális ellátást igénylő betegeket. Jelenlegi eszközünk elavult, megbízhatósága kérdéses, a színvonalas betegellátáshoz nélkülözhetetlenné vált egy új vizsgálórendszer beszerzése. Az eszköz jelentőségét tovább erősíti, hogy hazánkban Intézetünkön kívül csak két másik gyermekellátó centrumban - a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban és a Pécsi Gyermekklinikán - van lehetőség az ilyen típusú vizsgálatok elvégzésére." - mondta Dr. Nagy Gábor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgató helyettese.

"Nagy örömmel értesültünk a Bank karácsonyi adományozásáról. A pályázott eszközök elnyerése révén gyermekbetegeink megfigyelése és kezelése biztonságosabbá, az ápolási idő pedig várhatóan rövidebbé válik. A megbízhatóbb infrastrukturális háttér az intézményünkhöz forduló kis betegek hatékonyabb ápolásán kívül fontos szerepet kap a magyarországi orvos- és szakorvos képzésben is, amelyhez Osztályunk gyakorlati helyet biztosít." - mondta Dr. Trethon András a Fővárosi Szent László Kórház Gyermekosztályának vezetője.

 

Az ünnepélyes átadásra a Fővárosi Szent László Kórházban 2004. december 13-án, a BAZ Megyei Gyermekegészségügyi Központban pedig, ma került sor ünnepélyes keretek között.

Háttér információ

 

A K&H gyógyvarázs program keretében idén márciusban a Bank és az Egészséges Nemzetért Alapítvány az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvőbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályai számára első ízben írt ki pályázatot eszközök, gyógyászati berendezések beszerzésére. A pályázat az 5 nyertes intézmény számára egyenként bruttó 5 millió forint értékben gyógyászati eszközök és berendezések beszerzésére nyújtott lehetőséget, melyet a nyertesek (Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet Gyermekosztálya; Jósa András Kórház II. Gyermekosztálya; Kaposi Mór Megyei Kórház Gyermekosztálya; Pándy Kálmán Kórház Gyermekosztálya; Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Markusovszky Kórháza - Egyetemi Oktatókórház Csecsemő- és Gyermekosztálya) már megkaptak.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.