Most talán arról kellene beszámolnom, hogy milyen az élet a karanténban egyedül, két macskával és sok munkával, de nem sok mindent lehet regélni róla. Körülményeimből fakadóan szerencsésebb vagyok az elvégzendő feladatokat illetően, hiszen csak magamról és az állatokról kell gondoskodni. Akik mellesleg már nehezen viselik a folyamatos jelenlétemet, mellyel zavarom a napközbeni alvásukat.
Engem sokkal inkább a közösségi oldalakon megszaporodó okosságok kezdenek egyre inkább zavarni. Van, aki a járvánnyal kapcsolatban próbál nagyon bölcsnek tűnő, de valójában ostobaságáról árulkodó tanácsokat osztogatni, miközben nagy tétben mernék fogadni arra, hogy egyetlen hivatalos tájékoztatót sem látott vagy hallott. Van, aki a pozitív látásmódját próbálja megmutatni a nagyközönségnek: "figyelj a belsődre, ez kiváló alkalom erre". Vagy mondjuk valami olyasmivel rukkol elő, hogy ez a járvány meg fogja változtatni a világot, és mindannyian más emberek leszünk. Ez tény. Így lesz. Ő már csak tudja.
Nyilván mindenkire hatással lesz ez az időszak, kire így, kire úgy. Egy dolog azonban biztos: ha vége ennek a korlátozásokkal teli időszaknak, hirtelen minden nagy igazságnak vélt bölcsesség a feledés homályába vész. Eltűnnek a "figyelj a lelki világodra", "értékeld át a dolgokat" aforizmák, és a ránk szakadó szabadságérzet pillanatok alatt fogja elsodorni az óvintézkedéseket, a mentális és fizikai korlátokat. Az emberek szinte ki fognak szakadni a valóságba, az igazi életbe és élni akarják azt.
Szabadon élvezni a nyüzsgő tereket, örülni a napsütésnek, a szélnek és a viharnak. Találkozni akarnak majd és hiányokat enyhíteni, hosszan ücsörögni a teraszokon a barátokkal, szabadon járni-kelni, vásárolni... És újra terveket szőni, hetekben és hónapokban gondolkozni, nem pedig napról napra élni.
Aztán, ha újra szövődnek a tervek, s bepótoltuk az elmaradt élményeket, újra rácsodálkoztunk az életre, megint felszaporodnak majd az intéznivalók, és újra beszippantanak a hétköznapok. Ismét zavarni fog minket a szél, a nap sugarai már égetni fogják a bőrünket, a vihar pedig drámai lesz és félelmetes. Az önmagunkra figyelés, az elmélyülés sem lesz más, csak egy rendkívüli helyzetre adott reakció. Az élet pedig visszatér a szokásos medrébe. Csak várjuk ki szépen, a fenekünkön ülve. Aztán, ha tényleg tartósan is tanulunk valamit ebből az időszakból, a napról napra fokozódó hiányokból és vágyakból, legalább elmondhatjuk, hogy nem volt haszontalan a karantén.
