Életforma.hu


Kerekes József: "azt érzem, hogy a mi kis négyesünk jól működik"

Kerekes József: "azt érzem, hogy a mi kis négyesünk jól működik" 

5 + 1 villámkérdést tettünk fel a Jászai-díjas színésznek a karantén-időszakról. Voltaképpen a legalapvetőbb dolgokra voltunk kíváncsiak az elmúlt két hónapjával kapcsolatosan.
"Életem egyik legjobb döntése volt, hogy ezt a szakmát választottam"

"Életem egyik legjobb döntése volt, hogy ezt a szakmát választottam" 

A szépségiparban dolgozók számunkra kiemelten fontos tevékenységet végeznek. Nélkülük nem tudnánk szépnek és csinosnak érezni magunkat. Lassan talán már elkezdhetünk kimerészkedni, feltételezhetően sokan lesznek olyanok, akik egyik első útja a kozmetikushoz visz. Mindenki nehezen élte meg a bezártságot, megviselt bennünket lelkileg, fizikailag is, sőt, sokunk pénztárcája is megérezte a kényszerű karantént. Így vannak ezzel a szépségipari szolgáltatók is. Most Lucát, a kozmetikust kérdeztük, aki olyan, mint a harmónia és az nyugalom szobra.
Főzzünk együtt a gyerekkel!

Főzzünk együtt a gyerekkel! 

Sokan kifejezetten élvezik a főzést. Ki tudják élni a kreativitásukat, öröm számukra a kísérletezés, és boldogan konstatálják, hogy az elkészített remekmű épp 12 perc alatt tűnik el a család feneketlen bendőjében. A cikk szerzője nem tartozik ezen szerencsések közé.
Karantén-koncertek és hangversenyek

Karantén-koncertek és hangversenyek 

Bizonyára mindenki átélte már, hogy egy fárasztó nap után vagy közben, egy jó zene mellett teljesen kikapcsol az agyunk és percekben belül már teljesen máshol járunk. Vagy éppen ellenkezőleg, feltöltődve és energiával telítődve tudjuk folytatni napi teendőinket. Bármiféle tudományos magyarázat nélkül, még laikusként is könnyen megállapíthatjuk, hogy a zenének van pszichológiai, biológiai hatása.
Játékötletek kicsiknek és nagyoknak

Játékötletek kicsiknek és nagyoknak 

A szabadidő eltöltésének egyre népszerűbb formája a társasjáték. A számítógépek megjelenésével, a technikai fejlődéssel a társasjátékok veszítettek értékükből és jó időre a sarokba kerültek porosodni, ma azonban újra virágkorukat élik!
Megörülök! Egész nap veszekednek a gyerekeim!

Megörülök! Egész nap veszekednek a gyerekeim! 

A hetek óta tartó bezártság a gyerekekre is rosszul hat. Mostanra a legbékésebb, legnyugodtabb gyerekek is kezdik elveszíteni a türelmüket. Nem meglepő, ha az egyébként jó testvérek folyamatosan, megállás nélkül veszekednek, verekednek. Mit tehetünk szülőként?
Énidő: szükségünk van rá!

Énidő: szükségünk van rá! 

Most, hogy hetek óta össze van zárva a család, különösen fontos, hogy mindenkinek legyen lehetősége kicsit egyedül is lenni. Mi nők, feleségek és anyukák, hajlamosak vagyunk a többszörösét vállalni annak, amit elbírunk. Vegyük rá a családot a házimunkák átstruktúrálására, aztán kérjünk ajándékba Énidő-kuponokat!
Dicsérjük a gyereket!

Dicsérjük a gyereket! 

Mindannyian hallottunk már a pozitív megerősítés szükségszerűségéről. Arról, hogy a dicséret jó hatással van az önbizalomra, és még jobb teljesítmény elérésére serkent, nem mellesleg a szülő-gyerek kapcsolatot is építi.
Karanténnapok: "egyszer ránk szakad majd az élet "

Karanténnapok: "egyszer ránk szakad majd az élet " 

Az önkéntes karantén 21. napja, ami azt is jelenti, hogy két hét fórban vagyok az elrendelt korlátozásokhoz képest. Szubjektív beszámoló.