Életforma.hu

STÍLUS

Karantén-koncertek és hangversenyek

Bizonyára mindenki átélte már, hogy egy fárasztó nap után vagy közben, egy jó zene mellett teljesen kikapcsol az agyunk és percekben belül már teljesen máshol járunk. Vagy éppen ellenkezőleg, feltöltődve és energiával telítődve tudjuk folytatni napi teendőinket. Bármiféle tudományos magyarázat nélkül, még laikusként is könnyen megállapíthatjuk, hogy a zenének van pszichológiai, biológiai hatása.

A sámánok már több ezer évvel ezelőtt is „zenével” gyógyítottak, pontosabban dobolással, amely segített nekik kapcsolatba lépni a szellemvilággal. A ritmus és a dallamok iránti igény valószínűleg egyidős az emberiség történelmével, régészek már 30 ezer évvel ezelőtti hangszert is találtak, tehát a muzsika nemcsak napjainkban játszik fontos szerepet . A zene ősibb, mint a nyelv, vagy bármelyik művészeti ág. Az emberi hangból született és abból az elengedhetetlen szükségből, hogy kapcsolatba kerüljünk embertársainkkal. Éppen ezt hiányoljuk mostanában. Ha egyelőre koncertekre, hangversenyekre nem is tudunk menni, a zenehallgatás élményét, annak áldásos hatását nem kell nélkülöznünk!

Karantén idején is élvezhetjük az élő koncertek varázsát! Nem kell hozzá más, csak egy eszköz és hogy tudjuk, hova kell kattintani.

Musical

Andrew Lloyd Webber szinte minden hétköznap mini koncerttel örvendezteti meg a rajongóit a Twitter oldalán. Érdemes figyelemmel kísérni, nehogy lemaradjunk a kedvenc számainkról!

Kép: andrewlloydwebber.com

 

Opera, balett

A new yorki Metropolitan Opera ebben az időszakban ingyenesen elérhetővé teszi a Live In HD sorozatát. Egy-egy előadás itthoni idő szerint éjjel 1:30-tól másnap 12:30-ig érhető el. Opera-rajongóknak igazi csemege!

A Bécsi Operaház (Wiener Staatsoper) esténként opera és balett különlegességekkel szolgál az érdeklődőknek. A weboldalukon lehet követni a programot és az előadásokat.

Juan Diego Flórez és Diana Damrau a La Traviata-ban Kép: Marty Sohl (Met Opera)

 

Hangverseny

Május 13-án Haydn: A Teremtés című műve hallgatható a Müpa Live Webcast-on. A Müpa Home-on estéről estére élvezhetjük a különböző műfajú hangversenyeket, koncerteket.

 

Könnyűzene

A könnyűzene kedvelőire is gondoltak. A Rolling Stone magazin Instagram oldalán minden hétfőn, szerdán és pénteken vannak koncertek, itteni idő szerint este 9:00-kor kezdődnek.

Kép: rockbook.hu

 

Naponta frissül a billboard.com cikke, érdemes figyelemmel kísérni, ha könnyűzenei streamekre, koncertekre vágyunk!


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.