Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Dicsérjük a gyereket!

Mindannyian hallottunk már a pozitív megerősítés szükségszerűségéről. Arról, hogy a dicséret jó hatással van az önbizalomra, és még jobb teljesítmény elérésére serkent, nem mellesleg a szülő-gyerek kapcsolatot is építi.

Most, hogy hetek óta össze van zárva a család, ami nem kevés feszültséggel is jár, különösen fontos, hogy ne csak dicsérjük a gyereket, de jól is tegyük ezt. A mostani helyzet ad is erre lehetőséget, hiszen sokunknak új terep a home office, ahogy a gyerekeknek is az otthoni tanulás. De hogyan is kell ezt jól csinálni? Mit tegyünk, hogy ne ártsunk a kialakuló énképüknek?

Okosan dícsérni - az önbizalomnövelés egy módja. Fotó: Depositphotos

 

Dicsérd, de nem mindegy, hogy mit!

Minden ember máshogy működik, a gyerekeink sem egyformák, nem olyanok, mint mások. Ismerni kell őket annyira, hogy tudjuk, az ő esetükben mit érdemes dicsérni. Általánosságban azonban elmondható, hogy nem csak a végeredményt, hanem az oda vezető utat is méltatni kell. Hiába lesz tökéletes a végeredmény, ha elfelejtjük megdicsérni az erőfeszítést, amit tett érte. Igaz ez fordítva is. Előfordulhat, hogy egy versenyen nem ő lett az első, de szívét-lelkét beleadta a felkészülésbe. Ha ilyenkor a megtett erőfeszítést dicsérjük meggyőződéssel, hitelesen, akkor sokkal boldogabb lesz, mintha a dobogó tetején végzett volna.

Ne csak kirívó teljesítményt dícsérjünk meg! Fotó: Depositphotos

Legtöbbször sokkal többet ér a dicsérő szó, mint maga az eredmény. Fontos tudnunk, ha csak akkor adunk pozitív visszajelzést valamire, amikor egy bizonyos eredményt ér el, akkor az rögzül a gyerekben. Így nem az önbizalmát növeljük, hanem egy teljesítménykényszeres idegbeteg mini felnőttet csinálunk belőle!

Pozitív megerősítés okosan

Írjuk körül minél pontosabban, hogy mire vagyunk büszkék. Hogy mennyit tanult vagy gyakorolt, készült. Mondjuk el neki, hogy mennyire értékeljük az erőfeszítést, amit beletett. Ne azt hangsúlyozzuk, hogy okos vagy ügyes, ezt úgyse fogja nekünk elhinni. Akkor dicsérünk jól, ha az elért eredménytől függetlenül a beletett munkát méltatjuk. Ezzel arra is sarkaljuk, hogy máskor is legyen kedve belevágni valami számára nehéz, kihívásokkal teli feladatba. Ha látja, hogy nem eredményt várunk, hanem értékeljük a befektetett munkát, akkor nem fog rágörcsölni, és lesz kedve újra és újra megpróbálni.

 

Ha kíváncsiak vagytok, hogyan lehet még a gyerekek önbizalmát erősíteni, mutatunk 7 csodamondatot.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.