Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Katasztrofális vasárnapunk lesz!

Természeti csapások, földrengések, halálos járványok, világvége – gondolatébresztő programkínálattal készül a DoQ ma, szeptember 17-én. A 11 órakor kezdődő tematikus nap középpontjában a természeti és ember okozta katasztrófák állnak.

Találkozhatunk többek között az 1960-as chilei megaföldrengéssel, a világ leghalálosabb ciklonjával, vagyis a 70-es évekbeli Bholával, de megismerhetjük milyen következményekkel járna egy esetleges atomháború is...

11.00-től a Megaföldrengés című nagyfilm kerül képernyőre, amely egy 10-es erősségű földrengés lehetséges kimeneteleit vizsgálja. Erre még nem volt példa a történelemben, de kutatások szerint nem lehetetlen, hogy megéljük az első 1 millió áldozattal járó katasztrófát is. Interjúk és kísérletek a legjobb földrengéskutatókkal, akik bizonyítják a veszély közelségét.

 

Megaföldrengés

Ebéd után, 13.00-tól a Történelem előtti megaviharok című sorozattal folytatódik a műsor, amelyben az anyatermészet pusztító erejét ismerhetjük meg. A sorozat történelmi hurrikánokat, áradásokat és cunamikat mutat be, a tévénézők testközelből élhetik át az egyre valóságosabb földrajzi csapásokat.

Megaviharok

 16.00-tól a Nukleáris terror című film kerül képernyőre, amelyből megismerhetjük a napjainkban átalakult hadviselést, ahol egyre nagyobb teret kapnak az atomfegyverek. Továbbá megtudhatjuk, hogyan védekezik a nyugat a növekvő nukleáris terrorizmus ellen.

Nukleáris terror

Ezt követően, 17.00-től a Pestisjárvány című nagyfilm mutatja be a betegség jelenlegi helyzetét. A teljes képhez történelmi visszatekintést kapunk, valamint megismerhetjük a védekezési módszereket a 14. századtól, egészen napjainkig.

Pestisjárvány

A tematikus nap 19.00-kor zárul Az Apokalipszis-sziget című nagyfilmmel, amelyből megismerhetjük a 2012-re jósolt világvége próféciáját. A Csendes-óceán közelében fekvő sziget magában rejtheti a jóslat megoldásának kulcsát, Jim Turner vezetésével pedig a részleteket is megismerhetjük.

Apokalipszis sziget

Kapcsolt be a tévét 11-kor, kezdődik  a katasztrofális vasárnap, ami egészen 19 óráig tart! (Képek: sajtóanyag)

Hagyd a kocsiban a kulcsot, ha reng a Föld!
Japánt sokszor nevezik a földrengésekre, cunamikra legjobban felkészült országnak. Az állandó készenlétet a szükség hívta életre, kormányuk törekvése valóban az, hogy az emberekben készségszinten éljen az elővigyázatosság és tudják, mit kell tenniük egy-egy vészhelyzet esetén. A gyakorlatok célja elsősorban a szükségállapotokban követendő eljárási módok ismertetése.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.