Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Katicabogár és Fekete Macska kalandjai

Már vetítik a Disney Csatornán a Miraculous – Katicabogár és Fekete Macska kalandjai című animációs sorozatot, melynek magyar nyelvű főcímdalát a 2010-es Megasztárban feltűnt, és azóta hazai és külföldi sikereket egyaránt bezsebelő Patai Anna és az egyre több színházi darabban bemutatkozó Kocsis Dénes énekli.

Az új sorozat főszereplője Marinette, a párizsi iskolás lány, akinek van egy titkos alteregója – nem is akármilyen! Kis házi kedvence, egy kwami segítségével Katicabogárrá változik, hogy megmentse Párizst az akumáktól, az ördögien rossz lényektől. Segítője is akad Fekete Macska személyében, ám fogalma sincs róla, hogy a maszk alatt iskolai szerelme, Adrien rejtőzik.

Milyen volt együtt dolgozni Dénessel? Melyik a nehezebb szólódalt vagy duettet énekelni?

- Számomra nem nehezebb duettet énekelni. Természetesen ugyanaz a komoly munkafolyamat rejlik a duettek mögött is, mint amikor egyedül énekelek. Maga a dal stúdióban készült, és külön vettük fel, így az egy teljesen más élmény, mintha például élőben duettezik valaki. A videoklipben viszont természetesen együtt szerepelünk, és szuperül éreztük magunkat a forgatáson, sokat hülyéskedtünk. -

Patai Anna, Kép Disney

Mi a kedvenc ékszered, és mi nem hiányozhat a sminkkészletedből?

- Jelenleg a karórám az, amit nagyon szeretek, feldobja az egész öltözékem, illetve szempillaspirál mindig nálam van. -

Mik azok a tulajdonságaid, amiket a legjobban szeretsz?

- Talán az, hogy ha valamit elkezdek, azt nem szeretem félbehagyni. Rendkívül maximalista vagyok, az énekléstől kezdve a tanuláson keresztül egészen a színészetig mindent igyekszem úgy megvalósítani, ahogy azt előre elképzeltem. Ez számomra egy nagyon pozitív tulajdonság. -

Mik a terveid, szeretnél továbbtanulni?

- Persze, legelőször is szeretnék leérettségizni, utána pedig színészetet szeretnék tanulni, ugyanis az a tervem, hogy színész-énekesnő leszek. Úgyhogy ezt a két dolgot próbálom párhuzamosan csinálni, és ilyen irányban is szeretnék továbbtanulni. -

Mik a terveid erre az évre?

- Ebben az évben készül el az első lemezem. Tervezünk legalább két videoklipet, illetve egy több állomásos koncertturnét, és a koncertek, illetve a színházak mellett az év végére egy nagy meglepetést tervezünk, amit majd időben megtudhatnak az érdeklődők. -

2014-ben és tavaly is részt vettél egy japán tehetségkutatón, amit tavaly meg is nyertél. Milyennek láttad az ottani embereket, illetve magát az országot? Mik voltak a benyomásaid?

- Természetesen egy teljesen más világ, mint amit eddig megszoktam. Az emberek hihetetlenül kedvesek és aranyosak. Volt szerencsém elmenni egy szülinapra, illetve különféle vacsorákra, ebédekre is meghívtak, így megtapasztalhattam a japán vendégszeretetet: ajándékkal várnak, és mindenért rendkívül hálásak, amit teljes mértékben ki is fejeznek. Nagyon kedves, pozitív emberek. -

Azt is hallottam, hogy meglátogattál egy ottani iskolát. Milyenek voltak a tapasztalataid?

- Érdekes volt! Az a kulturális szokás Japánban, hogy le kell venni a cipőt, mielőtt belépünk valahova, és egy kis papucsban kell mászkálni. Számomra meglepő volt, hogy az iskolában is ugyanez volt a helyzet! Szóval vannak az európai emberek számára furcsának ható szokások, de imádnivalóak az emberek, és nagyon jól éreztem magam ott. -

Kedvenc Disney-s rajzfilmed is van?

- A Csipkerózsika. Az újabbak közül pedig a Jégvarázs az abszolút favorit. -

Kocsis Dénes, Kép: Disney

Kocsis Dénes legszívesebben focizna, ha nem lenne számára a színészet. Van-e esetleg olyan szakma, ami az éneklésen kívül érdekel?

- Az éneklés és a színészet. Emiatt örülök is, hogy sok musicalben és operettben játszom, mert az éneklés és a színház-színészet (illetve főleg az utóbbi években a tánc is) nagyon jól összegyúrt munka, illetve hobbi számomra. A popzene is vonz, de az eddig nem tudott kifejlődni az életemben. Ezeken kívül is sok minden érdekel: ha nem színész lennék, akkor focista, csak sajnos már nagyon elkéstem vele. 27 évesen ehhez már késő van, és nem is vagyok benne túlzottan tehetséges, úgyhogy végülis örülök, hogy így alakult. Ezen kívül énektanár lennék, amihez még sokat kell fejlődnöm. Az lenne a hosszabb távú célom az életben, hogy tehetséges gyerekeket kutassak fel, és felkészítsem őket a pályára. De még az is elképzelhető, hogy éttermet nyitok. -

Említetted a színházat: jelenleg milyen darabokban láthat a nagyközönség?

- Ez az évem nagyon zsúfolt lesz szerepek és bemutatók terén, hála az égnek. Amire nagyon büszke vagyok, és nagyon örülök, hogy az életem része lett, az a Sybill című operett: ebben én vagyok az egyik táncos-komikus. Ez egy nagyon érdekes szerep, Poire a karakter neve, és nem hülyéskedik, sőt, eléggé idegbeteg, de mégis olyan szövege van, és olyan helyzetekbe keveredik, hogy jó kedvre deríti a nézőket. És ez számomra jó, mert szeretek nevettetni - a magánéletben is.

Mi ez?
Kicsi, sárga és egy kifosztott játszótéren énekel! Itt megtudhatod!

Az Átrium Színházban is látható leszek a Nők a teljes idegösszeomlás szélén című darabban, és olyan színészekkel lehetek majd egy színpadon, mint Janza Kata, Peller Anna, Mészáros Árpád Zsolt és Gubik Petra. Tehát egy fantasztikus szereposztású, zseniálisan megírt darab lesz. Ezt is, illetve ezeken kívül a márciusi Marie Antoinette bemutatót is nagyon várom, amit januárban kezdtünk el próbálni. -

Mik a legnagyobb álmaid?

- Szeretnék a musicalen kívül is saját dalokat énekelni, koncerteket adni zenekarral, illetve saját lemezeket csinálni – ez nagyon régi, gyerekkori vágyam. Illetve szintén az énekléssel kapcsolatos, hogy nagyon szeretnék egy egész estés Disney mozifilmben énekelni és szinkronizálni. A mostani projekt, a Miraculous főcímdala már nagyon közel áll ehhez. -

Kép Disney

Milyen volt a közös munka Annával? Mennyiben más egy duett, mint egy szólódal?

- Minden stúdióban máshogy dolgozunk. Szerintem az a legcélszerűbb munkafolyamat, hogy külön vesszük fel a duettet – ez ebben az esetben is így történt. Annával tulajdonképpen akkor találkoztam, amikor én már befejeztem a feléneklést, és szembejött a folyosón. Bemutatkoztunk, és végül kiderült, hogy egy iskolába is jártunk, csak ugye ő pofátlanul fiatalabb, mint én. A munkafolyamat tehát az volt, hogy felénekeltem a dalt, utána pedig Anna is, csak ezután hallottuk a végeredményt. -

Van kedvenc Disney-filmed? Például Star Wars?

- Láttam az összes részt, és megnéztem az újat is, de a szívem csücskei a régebbi Disney rajzfilmek. Számomra a Herkulesnél nincs jobb. De nagyon szeretem az újdonságokat, úgyhogy várom, hogy jöjjön egy olyan film, ami még azt is übereli. -

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.