Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kell egy kis saját idő - a szerelemben is

Ha mindig rajtad lóg, sülve-főve veled lenne, az a baj. Ha időnként elvonul, és azt látod jól elvan egyedül is, akkor hisztizel, mert azt gondolod, már nem szeret. Pedig hagyni kell teret és időt a párkapcsolatban is, hogy levegőhöz jussunk, töltekezhessünk, ami a kapcsolatnak is hasznára válik.

 

Az emberek természetes igénye az egyedüllét megélése. Ennek az egyedüllétnek lelki haszna van, hiszen sokan csak úgy tudnak felszabadulni és megpihenni, ha van az életükben olyan időszak, melyben egyedül lehetnek. Ez a helyzet lehetőséget ad az elmélyülésre, a tervezésre, álmodozásra, az érzelmek és gondolatok tudatosítására. Ez az időszak növeli a belső éberséget és testünk tudatosabb megélését is.

A szerelmi problémák azoknál a pároknál csúcsosodnak ki, ahol a partnerek nem adnak elég saját időt egymásnak, az egyik fél lóg, akaszkodik a másikon és sülve-főve vele akar lenni. Akkor van gond, amikor az egyik fél a szerelem erősségét az együtt töltött idő mértékével méri. Ha azt veszi észre, hogy a társa jól el van egyedül, másra figyel, akkor féltékenykedéssel, félelemmel, hisztivel, zsarolással reagál, hiszen fél a vesztességtől, a kapcsolat gyengülésétől. Holott csak arról van szó, hogy az embereknek szükségük van a belső békére, az önmagukra találásra, a meditálásra, hogy azután újult erővel tudjanak ismét kifelé figyelni és önmagukat adni a párjuknak, a társadalomnak - írja Balázs Nelli klinikai szakpszichológus egyik cikkében a pszichologuskereso.hu-n.

Többen is kihangsúlyozták ennek fontosságát: a Dalai-Láma beszélt arról, mennyire fontos, hogy mindenki naponta húsz percet töltsön egyedül, amikor csak önmagára figyel. Csíkszentmihályi pedig kihangsúlyozta, hogy azok a gyerekek, akik már gyerekkorukban megtanultak egyedül játszani és tanulni később sokkal sikeresebbek az életvezetésükben. Az egyedüllétre való késztetés gyerekkorunk óta már megvan bennünk, nagy tévedés ezt bárkitől elvenni vagy bárki -bármi miatt odaadni!

A párkapcsolatunk stabilitását veszélyezteti, ha valaki a saját jólétét és egész életét a másiktól teszi függővé: „Ha te nem lennél, akkor én meghalnék, nélküled, mit sem ér az életem”- felkiáltással tartja közel magához a másikat. Ha a kapcsolat nem tud szabadságot hozni a pár mindkét tagjának és gátolja az önkiteljesedést, akkor instabil kapcsolatról beszélünk. Ha hagyunk teret a másiknak, akkor levegőhöz juthat, töltekezhet, ami a kapcsolatnak is hasznára válik.

Amikor szeretünk valakit, azt szeretnénk, ha közel lenne hozzánk, sokat velünk lenne. Viszont nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy az emberek különböző közelségi mércével vannak felruházva. Az, hogy mennyire szeret valaki közel lenni a másikhoz, a gyerekkorban alakul ki. Ha az eredeti családban sok volt a testi érintés, dögönyözés, intim beszélgetés, akkor nagy valószínűséggel a felnövő gyerek is erre tart igényt. Ha a párkapcsolat két olyan ember között alakul ki, akiknek különböző a közelségi mércéjük, akkor könnyen megeshet, hogy az egyik folyamatosan azt éli meg, hogy nem szeretik eléggé, míg a másik, hogy elveszik a szabadságát és elfojtják a kibontakozását.

10 dolog, ami jót tesz minden párkapcsolatnak
A párkapcsolat olyan,mint egy kényes növény. Mindig öntözgetni kell, ápolni, beszélni hozzá és simogatni, hogy ne hervadjon el, ne száradjon ki, sőt még új hajtásokat, virágokat is hozzon. Van tíz olyan jó tanácsunk, amelyet akár a kezdő szerelmesek, vagy a már több éve házasságban élők is megszívlelhetnek. Talán segít…

Mit lehet tenni, ha a közelségi igény eltérő a társaknál?

Mindenekelőtt a tudatosítás a legfontosabb.

- Ha tudjuk, hogy a közelség mértéke nem egyenesen arányos a szerelem erősségével, máris megtettük az első lépést. Ha tudjuk, hogy mindenkinek kell, sőt jót is tesz egy kis saját idő, akkor máris fejlődtünk.

- Ha megtanulunk beszélgetni az igényeinkről, érzéseinkről, az fejleszti öntiszteletünket.

- Ha megfogalmazzuk egymásnak, hogy pontosan mit szeretnénk adni és kapni a párkapcsolatban és  általában az életben is, az jó alapot fog nyújtani a fejlődéshez.

Néhány évente érdemes felülvizsgálni és kiegészíteni igényeinket, vágyainkat, céljainkat és eredményeinket. Ez elengedhetetlen része az önkiteljesedésnek, a stabilitásnak és a boldogságnak. Nem szégyen segítséget kérni, olyan mentort vagy szakembert keresni, aki segít elakadásaink feltárásában, a tudatosításban és az első gyakorlati lépések megtevésében.

Ne feledjük, hogy az egyedüllét és a szerelem megférnek egymással. (Kép: Pixabay)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.