Az emberek természetes igénye az egyedüllét megélése. Ennek az egyedüllétnek lelki haszna van, hiszen sokan csak úgy tudnak felszabadulni és megpihenni, ha van az életükben olyan időszak, melyben egyedül lehetnek. Ez a helyzet lehetőséget ad az elmélyülésre, a tervezésre, álmodozásra, az érzelmek és gondolatok tudatosítására. Ez az időszak növeli a belső éberséget és testünk tudatosabb megélését is.

A szerelmi problémák azoknál a pároknál csúcsosodnak ki, ahol a partnerek nem adnak elég saját időt egymásnak, az egyik fél lóg, akaszkodik a másikon és sülve-főve vele akar lenni. Akkor van gond, amikor az egyik fél a szerelem erősségét az együtt töltött idő mértékével méri. Ha azt veszi észre, hogy a társa jól el van egyedül, másra figyel, akkor féltékenykedéssel, félelemmel, hisztivel, zsarolással reagál, hiszen fél a vesztességtől, a kapcsolat gyengülésétől. Holott csak arról van szó, hogy az embereknek szükségük van a belső békére, az önmagukra találásra, a meditálásra, hogy azután újult erővel tudjanak ismét kifelé figyelni és önmagukat adni a párjuknak, a társadalomnak - írja Balázs Nelli klinikai szakpszichológus egyik cikkében a pszichologuskereso.hu-n.

Többen is kihangsúlyozták ennek fontosságát: a Dalai-Láma beszélt arról, mennyire fontos, hogy mindenki naponta húsz percet töltsön egyedül, amikor csak önmagára figyel. Csíkszentmihályi pedig kihangsúlyozta, hogy azok a gyerekek, akik már gyerekkorukban megtanultak egyedül játszani és tanulni később sokkal sikeresebbek az életvezetésükben. Az egyedüllétre való késztetés gyerekkorunk óta már megvan bennünk, nagy tévedés ezt bárkitől elvenni vagy bárki -bármi miatt odaadni!

A párkapcsolatunk stabilitását veszélyezteti, ha valaki a saját jólétét és egész életét a másiktól teszi függővé: „Ha te nem lennél, akkor én meghalnék, nélküled, mit sem ér az életem”- felkiáltással tartja közel magához a másikat. Ha a kapcsolat nem tud szabadságot hozni a pár mindkét tagjának és gátolja az önkiteljesedést, akkor instabil kapcsolatról beszélünk. Ha hagyunk teret a másiknak, akkor levegőhöz juthat, töltekezhet, ami a kapcsolatnak is hasznára válik.

Amikor szeretünk valakit, azt szeretnénk, ha közel lenne hozzánk, sokat velünk lenne. Viszont nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy az emberek különböző közelségi mércével vannak felruházva. Az, hogy mennyire szeret valaki közel lenni a másikhoz, a gyerekkorban alakul ki. Ha az eredeti családban sok volt a testi érintés, dögönyözés, intim beszélgetés, akkor nagy valószínűséggel a felnövő gyerek is erre tart igényt. Ha a párkapcsolat két olyan ember között alakul ki, akiknek különböző a közelségi mércéjük, akkor könnyen megeshet, hogy az egyik folyamatosan azt éli meg, hogy nem szeretik eléggé, míg a másik, hogy elveszik a szabadságát és elfojtják a kibontakozását.

Mit lehet tenni, ha a közelségi igény eltérő a társaknál?

Mindenekelőtt a tudatosítás a legfontosabb.

- Ha tudjuk, hogy a közelség mértéke nem egyenesen arányos a szerelem erősségével, máris megtettük az első lépést. Ha tudjuk, hogy mindenkinek kell, sőt jót is tesz egy kis saját idő, akkor máris fejlődtünk.

- Ha megtanulunk beszélgetni az igényeinkről, érzéseinkről, az fejleszti öntiszteletünket.

- Ha megfogalmazzuk egymásnak, hogy pontosan mit szeretnénk adni és kapni a párkapcsolatban és  általában az életben is, az jó alapot fog nyújtani a fejlődéshez.

Néhány évente érdemes felülvizsgálni és kiegészíteni igényeinket, vágyainkat, céljainkat és eredményeinket. Ez elengedhetetlen része az önkiteljesedésnek, a stabilitásnak és a boldogságnak. Nem szégyen segítséget kérni, olyan mentort vagy szakembert keresni, aki segít elakadásaink feltárásában, a tudatosításban és az első gyakorlati lépések megtevésében.

Ne feledjük, hogy az egyedüllét és a szerelem megférnek egymással. (Kép: Pixabay)